Gyurcsány: A kormány nem enged a gazdáknak

Vágólapra másolva!
A tüntető gazdáknak világosan meg kell mondani, hogy egy tapodtat sem fog a magyar kormány engedni, "mert nem tehetem meg" - mondta Gyurcsány Ferenc szombaton egy törökbálinti lakossági fórumon. A gazdák által követelt 200 milliárd forint kifizetéséhez a minimálbér adómentességének megszűntetése és a társasági adó felemelése lenne szükséges.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök a mintegy háromszáz résztvevő előtt, többször tapssal kísért beszédében hangoztatta: meg kell őket kérni, tisztességgel menjenek haza, "de ha nem mennek haza, én akkor sem engedek". Az utakon kint lévő gazdák még 200 milliárd forintot szeretnének, ez az összeg akkora, amennyi az egész országban családi pótlékra megy el - jegyezte meg a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc rámutatott: kifizetéséhez meg kellene szüntetni a minimálbérek adómentességét, s fel kellene emelni a társasági adót 16-ról 20 százalékra. Ráadásul éppen az agrárium az, amely az elmúlt három évben mással nem összevethető nagyságú többletet kapott. Míg 2002-ben 200 milliárd forintot költöttünk agrártámogatásra, az idén 320 milliárdot, s ez 60 százalékkal több - hívta fel a fórum résztvevőinek figyelmét Gyurcsány Ferenc. Arról is szólt, hogy egy átlagos, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda most egy hektárhoz 35 ezer forint támogatást kap, anélkül, hogy bármit csinálna, míg három évvel ezelőtt mindössze 8 ezret kapott.

"Nem állítom, hogy a 35 ezer forinttal valakinek elégedettnek kellene lennie, de látok-e olyan nyugdíjast, aki elégedett a nyugdíjával?" - tette fel a kérdést a miniszterelnök. "Nem tudom azt mondani a gazdáknak, ha belegebedek, akkor sem, hogy lehet még adni nekik pénzt" - közölte a miniszterelnök.

Mondja el a véleményét az [origo]-ról http://www.netpanel.hu/kerdoivek/43VMR/start.php?sk=021Nyerjen az 500 ezer forint összértékű nyeremények közül, kérjük, töltse ki kérdőívünket.

El kell döntenünk, hogy akarunk-e egy olyan országot csinálni, ahol van közös felelősség, ahol értjük, hogy minden ilyen problémát csak mások rovására lehet megoldani - hangsúlyozta. Hozzátette: ma Magyarországon pár milliárd forintból olyan ösztöndíj-rendszert és kollégiumokat lehet csinálni, amelyek segítik a szegény gyerekek továbbtanulását.

"Ha nekem van választási lehetőségem, hogy erre költök el 10 milliárd forintot, vagy adunk további 10 milliárdot a gazdáknak, akkor inkább erre költök 10 milliárdot" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.