A tizenegy jelentkezőből már csak hét magyar város vetélkedhet az Európa Kulturális Fővárosa címért. A kulturális miniszter hétfőn jelentette be, hogy Kaposvár, Veszprém, Székesfehérvár és Kecskemét az első körben elbuktak. A továbbjutók közül az egri, a pécsi és a miskolci pályázatokat szerette a legjobban a zsűri, de még négy másik város is esélyes, hogy 2010-ben sok látványosságot rendezzen.

Az Európa Kulturális Fővárosa kitüntető cím tíz hónapon keresztül tartó folyamatos fesztiválokkal, rendezvényekkel, kiállításokkal, koncertekkel, utcai happeningekkel jár. 1985 óta az Európai Unió szervezésében egy vagy több - mostanában sokszor kettő - város kapja meg a rangos eseménysorozat rendezésének jogát. A programok összeállítása és az ehhez szükséges pénz felhajtása a helyieken múlik, az EU csak a védjegyet és maximum egymillió eurót ad. Sokáig Brüsszelben döntöttek a helyszínről, az EU bővítésével azonban ez is átalakult, és rotációs rendszerben minden tagállamra sor kerülhet valamikor. Magyarország Németországgal közösen 2010-ben kap lehetőséget.

Tizenegy város jelentkezett az októberben kiírt pályázatra, amit a kulturális minisztérium szervez. Hétfőn Bozóky András miniszter elfogadta az első forduló zsűrijének értékelését, és négy város kiesett a rostán. A többi hét hivatalosan egyenlő esélyekkel indul, a végső eredményhirdetés október 23-án várható.

A zsűri az első körre leadott pályázatok alapján Eger, Miskolc és Pécs pályázatát tartotta a legjobbnak, de bent maradt a versenyben még Budapest, Debrecen, Győr és Sopron is. Kiesett Kaposvár, Kecskemét, Székesfehérvár és Veszprém.

Az első forduló zsűrije hét tagú volt. Egy építész, egy szociológus, két helyettes államtitkár a kultusztárcától, egy közgazdász (Mizsei Zsuzsa, a Millenáris Medgyessy-kormány alatt kinevezett vezetője) és az egész versengést irányító Mesterházy Balázs miniszteri biztos voltak a tagjai. A következő fordulóban a zsűrit kibővítik, de még nem tudják, hogy kikkel. Bozóky András azt mondta az [origo] kérdésére, hogy lesznek külföldi tagok is, akiknek már van tapasztalatuk kulturális főváros szervezésben és lesznek "olyan magyar gondolkodók, értelmiségiek, szakemberek, akik régiókkal, városfejlesztéssel foglalkoznak". Olyanok is lesznek a zsűriben, akik "képesek elrugaszkodva, európai szemmel rápillantani a városokra, túl a nemzeti nézőpontokon".

A német zsűri - amelynek Konrád György is tagja, és a másik 2010-es fővárosról hivatott dönteni - a végső döntést átengedte Brüsszelnek, ott csak a jelentkezők körének szűkítését vállalták. Magyarországon a végső szót a kulturális miniszter mondja majd ki, a most szerveződő zsűri ezért akár több győztest is kihozhat majd.

A miskolci plakát

A pályázóknak az első körben ki kellett találniuk, hogy milyen nagy téma, jelmondat vagy ötlet köré szerveznék a programokat. A második fordulóban már konkrétabb terveket kell készíteniük. Az elbírálásnál sokat számít, hogy mit lehet beilleszteni a Nemzeti Fejlesztési Tervbe, vagyis mire lehet pénzt szerezni az EU-tól.

Az első körben az egri pályázat azért tetszett nagyon a zsűrinek, mert részletes városrendezési tervet tartalmaz. Ebben komoly szerepe van a földalatti építkezéseknek: pincerendszereket hasznosítanának és mélygarázsokat is terveznek az egriek. Eger mellett szól, hogy az egri önkormányzat költségvetésében az átlagosnál jóval többet költenek kultúrára.

A miskolciakat azért dicsérték, mert a pályázatnak az a célja, hogy megszerettessék a miskolciakkal saját városukat, a cél a szocreál arculat megváltoztatása. A miskolci kampány fő üzenete, hogy már az ősember is ott lakott, így a település hetvenezer éves fennállásával a legrégebbi település Magyarországon.

A pécsi anyagot zárta még szívébe a zsűri. A pécsiek "Balkán kapuja" jelszóval készülnek, és a tervek szerint a város elhagyott gyárait is beépítenék kulturális rendezvényeknek.

A többi pályázattal az volt a zsűri baja, hogy vagy túl általánosak, vagy túl összevisszák voltak, és nem volt bennük elég koncepció. Kevésnek érezték, hogy Kaposvár a szabadság gondolata köré szervezzen programokat, és megfoghatatlannak tűnt számukra, hogy Budapest a víz témakörrel indulna. Ezzel együtt csak négy várost ejtettek ki, a többi egyenlő esélyekkel mehet tovább a legjobbként kiemelt hárommal együtt.