Vágólapra másolva!
A Madách Színház lesz az első magyarországi teátrum, ahol defibrillátor mentheti meg az arra rászorulók életét. A félautomata műszert, amelyet Matos Lajos szívgyógyász, a Madách Színház orvosa és felesége, Lengyel Margit ajándékoz a teátrumnak, csütörtökön adják át Szirtes Tamás igazgatónak.
Vágólapra másolva!

"A Madách Színház az első magyarországi színház, ahol egy defibrillátor jelenléte is javítja az esélyt arra, hogy ha valaki a színház épületében lesz rosszul, segíteni tudnak rajta. Ha csak egyetlen embertársunk életét sikerül így megmenteni, már érdemes volt" - idézi a teátrum az adományozók levelét.

Az orvosi műszer az életveszélyes szívritmuszavarok leggyakoribb formáját, a kamraremegést (kamrafibrilláció) képes megszüntetni áramütéssel úgy, hogy bárki használni tudja, minden előképzettség nélkül is. A műszer magyar nyelven mondja a teendőket.

Ahol sok ember van együtt - például színházban, bevásárlóközpontban, repülőtéren -, ott nagyobb az esélye annak, hogy valaki rosszul lesz, összeesik és meghal - írták az ajándékozók, jelezve: öt perc után már igen kicsi az esélye annak, hogy a beteg visszahozható az életbe - áll a levélben.

Magyarországon évente mintegy 15 ezer hirtelen szívhalál fordul elő, nemritkán fiatal, egészségesnek tartott emberekkel, sokukat meg lehetett volna menteni azonnali újraélesztéssel, defibrillálással.