Vágólapra másolva!
Megsemmisítették a szegedi 21-es önkormányzati választókörzetben március 6-án rendezett időközi választás eredményét, és új szavazást írnak ki. Erre azért került sor, mert a MIÉP jelöltjének keresztnevét tévesen tüntették fel a szavazószelvényen.
Vágólapra másolva!

A szegedi 21-es önkormányzati választókörzetben március 6-án rendezett időközi választás megismétléséről döntött egyhangúlag a területi választási bizottság - jelentette be Kiss Barnabás, testület elnöke kedden. A területi választási bizottság döntésével megsemmisítette a választás eredményét, és új szavazás kiírására kötelezte a helyi választási bizottságot. A bizottság elfogadta a Magyar Igazság és Élet Pártja kifogását, melyet a párt azért nyújtott be, mert jelöltjük keresztnevét tévesen tüntették fel a szavazószelvényen.

A megsemmisített végeredmény szerint a választást Solymos László, az MSZP, az SZDSZ, az MSZDP és a Centrum párt támogatásával indult jelölt nyerte, aki 44 vokssal előzte meg Dobó Jánost, a Fidesz-MDF-KDNP közös jelöltjét. Az Együtt Szegedért Egyesület támogatásával induló Berényi Károlynéra 21-en, Hajdú Andrásra, a MIÉP jelöltjére pedig 15-en szavaztak. Bálint János, a szocialista párt jogi képviselője közölte, bíróságon támadják meg a választási bizottság döntését.