Ötvenezerbe került a söjtöri tojásdobálás

Vágólapra másolva!
Jogerősen 50 ezer forint pénzbüntetésre ítélték kedden azt a férfit, aki 2003 októberében Söjtörön tojást hajított a Medgyessy-kormány kihelyezett ülésre érkező tagjaira. A Zala Megyei Bíróság ezzel helybenhagyta a hasonló tartalmú első fokú ítéletet.
Vágólapra másolva!

Az ítélet előzményeihez tartozik, hogy a Zala Megyei Főügyészség eredetileg garázdasággal vádolta a férfit, az első fokú bíróság azonban rendzavarásnak minősítette az esetet. Az ügyészség előbb fellebbezett a határozat ellen, később azonban ezt visszavonta.

A másodfokú eljárásban a Zala Megyei Bíróság rendzavarás szabálysértése és kirívóan közösségellenes magatartás miatt marasztalta el a tojásdobáló férfit - tette hozzá Beznicza Árpád sajtószóvivő.

Annak idején a Deák-leszármazottak, a község lakosai, politikusok és a helybeli plébános is elítélte azokat, akik Söjtörön megzavarták a Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából tartott ünnepséget, kifütyülték Medgyessy Péter akkori kormányfőt, s megakadályozták, hogy elmondja avatóbeszédét Deák Ferenc felújított szülőháza előtt.