Másfélszeresére nőtt az influenzások száma a héten

Vágólapra másolva!
Ötven százalékkal nőtt a bejelentett influenzás megbetegedések száma Magyarországon az elmúlt héthez képest. Az országos tiszti főorvos szerint egy szokványos és nem jelentős járványra lehet számítani. 
Vágólapra másolva!

Az ország minden területén emelkedett a betegek száma, a fővárosban is 50 százalékkal többen fordultak orvoshoz az előző héthez képest. A legutóbbi héten mintegy 60 ezren betegedtek meg, az esetszám-emelkedés viszont nem azt mutatja, hogy "vehemensen" terjedne a vírus - jelentette ki az országos tiszti főorvos, Bujdosó László, aki hozzátette: egyre több megyében van járvány, és egyre több megyében rendelték el a jelentőszolgálat működését.

A vírus az esetek 70 százalékában a gyermekeket és a fiatal felnőtteket betegíti meg. A mostani járvány nem különleges, és a szövődmények sem gyakoribbak. "Az az állításunk, hogy ez egy szokványos és nem jelentős járvány lesz, ez megerősödik" - mondta a tiszti főorvos.

Európában az országok többsége túl van a "járványcsúcson", az elmúlt időszakban Lengyelországban, Németországban és Csehországban tetőzött a járvány - mondta Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója.