Nem lesz népszavazás parkolás-ügyben

Vágólapra másolva!
Nem hitelesítette, formai és tartalmi okok miatt, csütörtökön hozott elsőfokú határozatában a Fővárosi Választási Iroda vezetője azt a népszavazási aláírásgyűjtő ívet, amelyet egy civil szervezet nyújtott be néhány parkolással összefüggő kérdés megváltoztatására.
Vágólapra másolva!

Tiba Zsolt közleményében állapítja meg, hogy a tavaly alakult Emberi Parkolásért Mozgalom által népszavazásra javasolt négy kérdés aláírásgyűjtő íve már formailag sem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Egyebek közt azért, mert a választópolgár a kérdésekre nem tudna külön-külön egyértelmű választ adni, nem tud választani sem a kérdések közül, akarata tehát nem állapítható meg egyértelműen.

A civilek februárban azt kezdeményezték, hogy a közterületi fizetőparkolás üzemeltetéséből a magáncégeket zárják ki, csak önkormányzatok végezhessék azt. Indítványozták, hogy a közterületi fizetőparkolás egyórányi tarifája ne lehessen drágább egy BKV-jegy áránál, hogy a budai Várban, az V. kerületben és a Margitszigeten kelljen csak fizetni a parkolásért, illetve hogy a céges vagy a lízingautót használók is kaphassanak ingyenes parkolási engedélyt.

A választási iroda vezetője jórészt alkotmányossági szempontból vagy a felvetés törvénybe ütköző jellege miatt utasította el a népszavazási kezdeményezést. A magáncégek kizárását alkotmányossági okból nem tartja elfogadhatónak. A parkolásidíj-bevételek a fővárosi és a kerületi önkormányzatoknál is a költségvetés részét képezik, s így ez ügyben törvényileg tiltott a népszavazás. A díjfizetési zónák szűkítése, illetve az ingyenesség kiterjesztése is érintené az önkormányzatok bevételét, költségvetését, tehát ezekben a kérdésekben sem lehet népszavazás a főjegyző szerint, aki egyben a választási iroda vezetője is.

Az elsőfokú döntés ellen a civilek a Fővárosi Bírósághoz fordulhatnak jogorvoslatért.