A Fidesz a minisztériumoktól vonna el a gazdáknak

Vágólapra másolva!
A gazdák támogatáshoz szükséges 15 milliárd forint előteremthető az egyes minisztériumok dologi kiadásra szánt keretének átcsoportosításával - jelentette ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szombaton. Lendvai Ildikó az MSZP országgyűlési frakciójának vezetője a gazdák felelőtlen bujtogatását látja Áder János felvetésében.
Vágólapra másolva!

Áder János budapesti sajtóértekezletén hangoztatta: "Mi úgy ítéltük meg, hogy a dologi kiadásoknak a nagy részét a korábban kiírt közbeszerzési pályázatok szerint javarészt új irodabútorokra, új kocsikra, új mobiltelefonokra fordítaná a minisztérium, szerintünk ez elhagyható, vagy legalább is egy későbbi időpontra tolható. Áder bejelentette, hogy a Fidesz már el is készítette az idei költségvetési törvényt módosító javaslatát.

A sajtótájékoztatón kiosztott táblázat szerint a belügyi tárca esetében a 866,2 millió forintos dologi előirányzatból 65 millió forintot csoportosítanának át, míg a Miniszterelnöki Hivatal kormányzati informatikai fejlesztési keretének a dologi kiadásokra szánt 422 millió forintos és az intézményi beruházási kiadásokra előirányzott 1 milliárd 750 millió forintos összegeit teljes egészében a gazdák támogatására fordítaná a Fidesz.

A frakcióvezető arra reagálva, hogy a kormányfő szerint a Fidesz áll a gazdatüntetések hátterében úgy fogalmazott: "rövid miniszterelnöki pályafutása alatt Gyurcsány Ferenc nem most hazudott először, a felelősséget akarja magáról elhárítani. Egyedül és kizárólag Gyurcsány Ferencet és Gyurcsány Ferencet terheli a felelősség, hogy ez a helyzet előállt".

Lendvai: Kibújt a szög a zsákból

Lendvai Ildikó a távirati irodához eljuttatott szombati közleménye szerint egy szó sem igaz Áder János elképzeléséből a gazdák által igényelt többlet igény fedezése kapcsán. "A 15 milliárd forint többletre nem az idei, hanem az elmúlt három év eszköz és bútorvásárlási kerete lehetne csak elegendő" - mutatott rá a frakcióvezető. Lendvai Ildikó értékelése szerint "kibújt a szög a zsákból" és a Fidesz nyíltan színt vallott szándékairól. "A Fidesz a gazdák hátán csak a politikai hatalomba szeretne minél gyorsabban visszamászni, és ezért semmi sem drága: még a politikai stabilitás veszélyeztetését, az előrehozott választásokra sem látná nagy árnak" - olvasható a közleményben.

A frakcióvezető szerint a Fidesz jobban tenné, ha végre eldöntené: visszavonja e több száz milliárdos adócsökkentési javaslatát, vagy politikai céljai érdekében - mint most is - újabb és újabb fedezetlen kiadásokra ösztönöz.