Az agrártárcával folytatott tárgyalások megakadása után a félpályás útlezárások megerősítéséről döntöttek a gazdák. A Magosz szerint szombaton várhatóan hatvan helyszínen lassítják a forgalmat a traktorok. Több mint tíz helyen engedély nélküli egészpályás útlezárásokra is sor került, a gazdák azonban a rendőrség felszólítására visszaálltak félpályára. Este kétszáz traktor hagyta ott a Felvonulási teret, hogy a blokádokat erősítse.

A főváros környéki félpályás útlezárások megerősítését és a határokhoz közeli útszakaszok blokádjának erősítését jelentette be szombaton a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke. Jakab István a Felvonulási téren összegyűlt gazdák előtt közölte: az éjjel 1 óráig ülésező válságstáb arról döntött, hogy szombaton este 8 órakor mintegy 200 erőgép hagyja el a Felvonulási teret, és vonul ki a Budapest környéki utakra. A gépek este nyolc körül - rendőri felvezetés mellett - kisebb csoportokban el is indultak. A határállomások környékén tiltakozókhoz további gazdák csatlakoznak.

A traktorok indulása előtt Jakab István közölte az MTI-vel: a kormányfő hazaérkezését követően sem keresték meg a demonstráló gazdák megbízottait a miniszterelnökségről. Ugyanakkor ismét megerősítette, hogy természetesen volt informális egyeztetés az agrártárcával, mivel - mint mondta -, "ha ilyen nincs (...), akkor tovább szóváltásra sincs mód". Arra a kérdésre, hogy mi lesz vasárnap, a Magosz elnöke sejtelmesen úgy válaszolt: "folytatódik a megkezdett program mindaddig, amíg a megállapodásra határozott lehetőség, vagy ajánlat nincs". Arra a felvetésre, hogy 2600 rendőr áll készenlétben, Jakab István azt válaszolta, hogy a közbiztonság fenntartása a Belügyminisztérium feladata, és ők végzik a dolgukat, tegyék, amit kell.

Hatvan helyszín, négyezer traktor

Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára elmondta: szombaton várhatóan az országban mintegy hatvan helyszínen demonstrálnak a gazdák 3000-4000 erőgéppel. A gazdák szombaton este rendőri felvezetéssel hagyják el a várost. Többségük Alsónémedi, Dunaharaszti, Érd és Vecsés környékére megy, hogy megerősítse az ott lévő félpályás útlezárásokat.

Szombaton délelőtt a félpályás forgalomlassítások mellett, engedély nélküli egészpályás útlezárásokra is sor került az ország több pontján. Traktorok fordultak keresztbe többek között Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson- Sopron, Somogy és Pest megye főútjain. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője [origo]-nak elmondta: az úttorlaszok nem tartották tovább 15-30 percnél, a helyszínen tartózkodó rendőrök ugyanis felhívták a szervezők figyelmét, hogy az egészpályás útlezárással jogszabálysértést követnek el. A gazdák minden esetben eleget tettek a rendőrség felszólításának. Garamvölgyi szerint rendkívüli helyzet és nagyobb torlódások nem alakultak ki.

A gazdák Gyurcsányt akarják

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a demonstráló gazdákkal folytatott tárgyalásokat szakmainak tekinti, ezért továbbra is a témáért felelős Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a kormány tárgyalópartnere - jelentette ki László Boglár kormányszóvivő szombaton. Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője közölte: jelenleg nem folynak tárgyalások a gazdák és a tárca képviselői között, a tiltakozók nem is keresték meg tárgyalási szándékkal a minisztériumot. A gazdák képviselője megerősítette: a gazdák csak Gyurcsány Ferenccel, illetve a miniszterelnök megbízottjával hajlandók tárgyalni.

A gazdák támogatáshoz szükséges 15 milliárd forint előteremthető az egyes minisztériumok dologi kiadásra szánt keretének átcsoportosításával - jelentette ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szombaton. Áder szerint a dologi kiadásoknak a nagy részét irodabútorokra, kocsikra és mobiltelefonokra fordítaná a minisztérium. A nagyobbik ellenzéki párt frakcióvezetője szerint jelenleg sokkal fontosabb, hogy a sertés-, a baromfi- és a szarvasmarha-ágazat megmeneküljön mint, hogy új autókban és új fotelekben pöffeszkedjenek az államigazgatási bürokrácia képviselői. Áder János szerint a megoldáshoz csupán politikai akarat szükséges a miniszterelnök és a kormány részéről.

A gazdák és a kormány közti tárgyalások csütörtök este akadtak meg. Németh Imre miniszter szerint a megegyezés azért hiúsult meg, mert a két fél nem tudott megállapodni az állattenyésztőknek juttatandó úgynevezett állatjóléti támogatások kifizetésének időpontjában. A gazdák azt követően jelentették be, hogy a továbbiakban csak a miniszterelnökkel, vagy annak megbízottjával hajlandók tárgyalni.

[origo]/MTI