A bíróság miatt lenne öngyilkos egy tízéves kisfiú

Vágólapra másolva!
Öngyilkossággal fenyegetőzik az a tízéves kisfiú, akit akarata ellenére visszaküld Németországban élő apjához a bíróság ítélete. Az apa rendszeresen bántalmazta, nadrágszíjjal verte és leforrázta a súlyosan sérült gyermeket, akinek tanúvallomását a bíróság nem hallgatta meg. A Női- és Gyermekjogi Központ sikertelenül kísérelte meg az ítélet megmásítását.
Vágólapra másolva!

Reális az öngyilkosság veszélye pszichiátere szerint annál a tízéves kisfiúnál, akit édesapja rendszeresen súlyosan bántalmazott. A kisgyerek egy éve nem az apjával él, a magyar bíróság döntése alapján azonban vissza kell mennie hozzá Németországba, hogy a gyermekelhelyezésről a német bíróságok döntsenek.

A Női- és Gyermekjogi Központ hiába kérte a döntés megváltoztatását, mert szerdán a fővárosi bíróság elutasította a perújítási kérelmet. Arra hivatkoztak, hogy a döntést nem lehet megváltoztatni, mert nem jogerős ítéletről volt szó, hanem bírósági végzésről. A bíróság szerint nem bizonyosodott be az sem, hogy a kisfiút bántalmazta volna az apja.

Nadrágszíjjal verte és leforrázta az apja

Sebestyén és öccse egy éve érkezett Magyarországra anyjával, aki ekkor sérüléseket fedezett fel a testén. Az orvosok megállapították, hogy a nyomok súlyos és rendszeres bántalmazásra utalnak. A kisfiú elmondása szerint apja többször nadrágszíjjal verte, forró vízzel öntötte le. Sebestyén a pszichiáternek többször mondta, ha elviszik anyjától és nagymamájától, "a Marosba fog ugrani és meg fog halni". A kisfiút jelenleg is pszichiáter kezeli.

A szülők Németországban éltek, de különváltak, mert az anyát súlyosan bántalmazta a férje. A gyerekelhelyezési vita még folyt, amikor Magyarországra jöttek. Az apa innen később visszavitte Sebestyén öccsét. Jog szerint, amíg a német bíróságok az elhelyezésről döntenek, a gyerekeknek eddigi lakóhelyükön, az apánál kell maradniuk. Ez alól a Hágai Egyezmény szerint kivétel, ha a gyermek tiltakozik a visszavitele ellen.

A bíróság megtagadta a kisfiú meghallgatását, bár ő kérte - mondta Morvai Krisztina büntetőjogász, a Női- és Gyermekjogi Központ képviselője az [origo]-nak. "A gyerek írt is a bíróságnak, könyörgött, hogy ne vigyék vissza, vagy öngyilkos lesz. Erre a bíróság nem figyelt" - közölte Morvai. Ugyanakkor több szakorvos és pszichiáter is megerősítette, hogy az öngyilkossági szándék komoly. A bíróság nem rendelt ki szakértőt, hogy megvizsgálják a kisfiút. Az apa egyszer sem jelent meg a Magyarországon folyó tárgyalásokon.

A kisfiú kezelésre szorul, de nem tud jól németül, ezért Németországban nem tudnák kezelni - vélekedett Morvai. Az anya pedig nem tudná elkísérni a fiát Németországba, mert ő sem tud jól németül, és ott nincs munkája, nincsenek barátai - tette hozzá.

A pert kedden megpróbálja felújítani a Női- és Gyermekjogi Központ. Ha a Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasítja az újratárgyalást, a központ az ENSZ Gyermekjogi Bizottságához fordul.

Ha már álom sincs, nem akarnak élni

Az öngyilkossággal való fenyegetőzés a szorongás, az értéktelenség és gyengeség érzésének legvégső kifejezése a gyerekeknél - mondta Lénárt Borbála pszichológus az [origo]-nak. "Egy tízéves gyerek már pontosan látja, ha a helyzete teljesen elreménytelenedett. Ilyenkor az öngyilkossággal fenyegetőzik, így akar visszaütni. Ez akkor történik, ha a gyerek már nem hisz abban, hogy valami megváltozhat" - magyarázta. "Ha nem tud már az álmaiba menekülni, akkor fenyegetőzik ezzel. Ezek a gyerekek nem meghalni akarnak, csak nem létezni, nem átélni mindazt, ami valük történik" - tette hozzá.

A pszichológus elmondta, az állami gondozott gyerekek gyakran fenyegetőznek öngyilkossággal, és többen közülük meg is teszik. Mások teljesen magukba fordulnak, az idősebbek droghoz nyúlnak vagy elszöknek.