Csúfosan elbukhatnak Kuncze ellenfelei

Vágólapra másolva!
Pártelnököt és új ügyvivői testületet választ szombati tisztújító küldöttgyűlésén a kisebbik kormánypárt. A párt elnökségéért három jelölt indul: Fodor Gábor, Kis Zoltán és Kuncze Gábor. Abban mindenki egyetért az SZDSZ-ben, hogy keményebbnek kellene lenni. Várhatóan megváltozik az SZDSZ neve is.
Vágólapra másolva!

Az egész napos tanácskozáson az SZDSZ 803 küldöttje dönt az elnök és a 12 ügyvivő személyéről, valamint 20 tagot választ a párt 96 tagú Országos Tanácsába (OT). A párt elnökségéért három jelölt indul: Fodor Gábor, Kis Zoltán és Kuncze Gábor. Kuncze 2001 óta az SZDSZ elnöke. A szövetség informális tájékoztatása szerint a jelölési folyamatot Kuncze Gábor 16 megye, míg Fodor Gábor és Kis Zoltán egy-egy megye támogatásával zárta.

Kuncze: Ma bizakodóbb lehet az SZDSZ

Ma bizakodóbban nézhet a következő parlamenti választás elé a Szabad Demokraták Szövetsége, mint négy évvel ezelőtt - mondta pártelnökjelölti beszédében Kuncze Gábor. "2001 júniusában 2 százalékon állt a párt, most stabilan 5-6 százalékon. Egy éve még aggódhattunk a kormánykoalíció újraválasztásának esélyei miatt, ma jók a kilátásaink, és ez jelentős mértékben az SZDSZ érdeme" - közölte. "Nem holnaptól, hanem már ma estétől kell elkezdenünk dolgozni azon, hogy a 2006-os választásokon 8-10 százalékos eredményt érjünk el" - hangsúlyozta Kuncze Gábor.

A párt vezetőségéből többen is úgy nyilatkoztak, hogy elképzelhetetlennek tartják, hogy más nyerje meg az elnökválasztást. "Ez lefutottnak tűnik" - mondta például a párt egyik ügyvivője az [origo]-nak. Erre utalnak az előzetes jelölések: míg Kuncze indulását 16 megye választmánya támogatta, addig Kis és Fodor csak egy-egy megye vezetőségét tudhatja maga mögött.

Fodor: Az SZDSZ tudni fogja, mi a dolga

Fodor Gábor a párt emberjogi elkötelezettségét, a liberalizmus radikálisabb képviseletét ígéri. Az utóbbi hetekben Fodort jelölték ki az ügynökkérdés párton belüli felelősének, épp egy olyan téma került így hozzá, ahol az SZDSZ álláspontja közelebb van a Fideszéhez, mint az MSZP-éhez.

"Ha a bizalmatokból az SZDSZ elnöke leszek, a párt tudni fogja, hogy mi a dolga, merni fog politikai küzdelmekbe bocsátkozni, és tenni fogja azt, amit tenni hivatott" - jelentette ki Fodor Gábor pártelnök-jelölt. A politikus szerint az SZDSZ-nek meg kell újulnia, amihez új arcok kellenek, ezért nemzedékváltásra van szükség. "Miért mondom azt, hogy az SZDSZ-nek meg kell újulnia? Először is azért, mert a magyar társadalomnak szüksége van az SZDSZ-re. Másodszor azért, mert olyan SZDSZ-re van szükség, mely nem szorul rá, hogy kiírja az ablakba: ő a Magyar Liberális Párt. Enélkül is tudja magáról, és mások is tudják róla, hogy az" - mondta. A párt - tette hozzá - nem törődhet bele, hogy "lecsúszott" a parlamenti bejutási küszöb határára, ezért fordulatot kell végrehajtani.

Kis Zoltán: 10 százalékkal kell bejutnia a pártnak

Az SZDSZ-esek úgy vélik, hogy Kis Zoltán populárisabb témákkal foglalkozó, a vidékieknek vonzóbb párttá akarja átalakítani az SZDSZ-t. Kis a Horn-kormány idején a földművelési minisztérium államtitkára volt, 2002-04 között pedig a környezetvédelmi minisztériumnál volt államtitkár. Mostanában többször is elmondta, hogy az országot járva úgy érzi, hogy az SZDSZ-nek nem csak Budapesten lehet komoly bázisa, és megérné a pártnak többet figyelnie a vidék problémáira.

Az SZDSZ belső közéleti politikáját meg kell újítani, és a pártnak hitelesen kell képviselnie a kabinetben azokat a kormányprogramban felvállalt liberális értékeket és ügyeket, amelyre a koalíciót megkötötte - mondta Kis Zoltán pártelnök-jelölt. A politikus szerint olyan pártvezetésre van szükség, amely úgy tudja megszólítani a liberálisan gondolkodókat, hogy az hiteles és megvalósítható legyen. Célként jelölte meg, hogy a párt "elengedhetetlenül ott legyen" egy koalíció megalakításánál, de nem a bejutási küszöb környékén, hanem 10 vagy afölötti százalékaránnyal.

[origo]/MTI