Vágólapra másolva!
A Borsod Online arról szavaztatja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakosokat, mennyire elégedettek településük tisztaságával. A 23 település közül az ózdiak a legelégedetlenebbek, míg Sárospatakot tartják a legtisztább városnak.
Vágólapra másolva!

Bár a szavazás még nem zárult le a Borsod Online-on, a sorrend már egyértelmű a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések tisztaságát illetően. A szavazás során 23 települést kell egyenként 1-től 5-ig rangsorolni aszerint, hogy az ott lakók mennyire elégedettek a tisztasággal. Egy személy ugyanakkor több települést is osztályozhat, de egy településen belül csak egy voksot fogad el a rendszer.

A szavazás eddigi állásából kiderül: a lakók szerint egyértelműen Ózd a legkoszosabb város a megyében. Itt senki sem választotta az 5-ös pontszámot, míg 1-esre szavazott több mint 80 százalék. A második legkoszosabb városnak Kazincbarcikát tartják az emberek, itt is közel 80 százalék adott egyest a városnak, de a szavazók majdnem 2 százaléka ugyanakkor 5 pontot adott.

A Borsod megyei települések győztese a jelenlegi állás szerint Sárospatak: hétfő déli adatok szerint a 67 szavazó több mint 70 százaléka adott maximális pontszámot a városnak, míg 1-est senki sem adott. Jól áll Mezőkövesd is, itt több mint 40 százalék adott maximális pontot, a szavazók 20 százaléka viszont egyest adott. Mezőkövesd esetében is 67-en szavaztak eddig.