Ingyen kaphatnak ételt az alsótagozatosok is

Vágólapra másolva!
Szeptembertől ingyenessé válik az étkeztetés az általános iskolák első négy osztályában is a legrászorultabb gyerekek számára a kormány szerdai döntése szerint. Az ingyenes gyerekétkeztetés kiterjesztésére 1,8 milliárdot költ a kormány.
Vágólapra másolva!

A kormány döntött arról, hogy szeptember elsejétől ingyenessé válik a gyerekétkeztetés az óvoda és a bölcsőde mellett az általános iskolák első négy osztályában is a legrászorultabb gyerekek számára - jelentette be a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatóján Batiz András.

A kormányszóvivő elmondta, hogy a szociális gyerekétkeztetési rendszer 130 ezer tanulót érintő kiterjesztésére 1,8 milliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetés általános tartalékából. Batiz szerint az ingyenes étkeztetést az ellátás nélkül maradó gyerekek számára már a nyári szünet idején is biztosítani kell.