Veszélyesek lehetnek a városok alatti pincerendszerek

Vágólapra másolva!
Becslések szerint több százra tehető Magyarországon azoknak a településeknek a száma, ahol a pincebeomlások komolyabb balesetet okozhatnak - írja a Népszabadság. Az önkormányzatok összesen 605 millió forintra pályázhatnak veszélyelhárítás címén, ez azonban csak töredéke a szükséges összegnek.
Vágólapra másolva!

Több településen is gondot okoznak a városok alatt húzódó pincerendszerek. Az önkormányzatok idén kétszer, április 1-én, majd szeptember 1-én pályázatnak veszélyelhárításra. Erre összesen 605 millió forint áll rendelkezésre. Ez az összeg csak a töredéke a szükségesnek, amit jelez, hogy 2004-ben 156 pályázatból mindössze száz körüli volt a nyertesek száma, ám a beadott igénylés összege elérte az 1,8 milliárd forintot. Eddig 132 helyhatóság nyújtotta be igénylését a pénzeket szétosztó BM-nek - írja a Népszabadság.

Magyarországon a '70-es évek közepén kezdődött meg a pincék megerősítése Egerben és Pécsett. Később máshol is elindult, országossá 1991-től vált a program. A fővárosban is komoly gondot okoznak az olykor több száz éve épült pincék. Budapesten a Várnegyed, Kőbánya és Budafok alatt húzódik zegzugos és hosszú pincerendszer. A Várnegyedben már előfordult, hogy egy autóbusz alatt szakadt be az úttest.