A többség elutasítja a bevándorlókat

2005.03.29. 7:55

A magyarok többsége szerint az országnak nincs szüksége a bevándorlókra - derül ki egy nemzetközi kutatás keretében a Tárki által végzett felmérésből. Hasonlóan vélekednek a csehek, a lengyelek és a szlovákok is - írja a Népszabadság.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jelentése szerint Nagy-Britanniában tavaly jóval többen kértek menedéket, mint ahányan a visegrádi országokban összesen. Magyarországon 1600, Csehországban 5460, Lengyelországban 8080, Szlovákiában pedig 11 ezer volt a menedékkérők száma.

A CEORG nemzetközi együttműködés keretében készült vizsgálat megállapította, hogy a magyar, a cseh és a szlovák lakosságnak kétharmada mérlegelő álláspontot képvisel, tehát úgy gondolja, hogy a menekültek között vannak olyanok, akiket be kell fogadni, és vannak, akiket nem. Idegenellenesnek - azaz minden menekültet elutasítónak - a magyarok 25, a csehek 22, a szlovákok 20 százaléka tekinthető, és a legtöbben Lengyelországban vannak: a megkérdezettek 31 százaléka.

A vizsgálat szerint a bevándorlókkal kapcsolatban mind a négy visegrádi országban az a meghatározó vélemény, hogy nincs szükség rájuk. Legnagyobb arányban a magyar és a szlovák válaszadók (körülbelül 80 százalék) vélekednek így, míg Csehországban és Lengyelországban tíz százalékkal kevesebben állítják ezt - írja a Népszabadság.