Továbbra sem flangálhat Kulcsár a városban

Vágólapra másolva!
Június végéig házi őrizetben marad a brókerügy fő gyanúsítottja, Kulcsár Attila - döntött kedden a bíróság. Kulcsár tavaly szeptember 30-án került házi őrizetbe, előtte fél évig előzetes letartóztatásban volt.
Vágólapra másolva!

A Budai Központi Kerületi Bíróság kedden június 30-ig meghosszabbította Kulcsár Attila házi őrizetét - tudatta a bíróság közleményében. Egyben elutasították a gyanúsított védője által előterjesztett házi őrizet megszüntetésére irányuló indítványt. A végzés ellen a kézbesítéstől számított három napon belül fellebbezést lehet bejelenteni - áll a közleményben. Kulcsár tavaly szeptember 30-án került házi őrizetbe, előtte fél évig előzetes letartóztatásban volt.

A Népszabadság kedden azt írta: már három tucat gyanúsítottat hallgatott ki a brókerügyben a Nemzeti Nyomozóiroda, a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal és a Fővárosi Katonai Ügyészség. A következő hetekben pedig újabb gyanúsítottak kihallgatása várható, akik között lehetnek a mentelmi jog által védett személyek is.

Továbbra is a fő gyanúsítottak között van a lap szerint Rejtő E. Tibor, a K&H Bank volt vezérigazgatója, Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. egykori vezérigazgató-helyettese és Bitvai Miklós, aki az Állami Autópálya-kezelő Rt. vezérigazgatója volt. A nyomozás végét augusztus végére tervezik.