Balsai István átült a Fidesz-frakcióba

Vágólapra másolva!
Féléves függetlenség után a volt MDF-es Balsai István felvételét kérte a Fidesz-frakcióba. A legnagyobb ellenzéki párt egyhangúlag támogatta felvételét.
Vágólapra másolva!

A korábban MDF-es, majd 2004. szeptember 6-tól független Balsai István országgyűlési képviselő felvételét kérte a Fidesz -frakcióba. A hétfői frakcióülésen a képviselők egyhangú határozatot hoztak a kérelem elfogadásáról - áll a Fidesz közleményében. Balsai a jövőben is a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnökeként dolgozik.

Balsai az MTI-nek elmondta: két párt jelöltjeként került be az Országgyűlésbe, és kapcsolata a Fidesz-frakcióval döntését magától értetődővé teszi. Hozzátette: döntését az is indokolta, hogy a független képviselők "aránytalanul és méltatlanul" hátrányosabb helyzetben vannak, mint a frakcióhoz tartozók.

Balsai István, az Antall-kormány igazságügy-minisztere 1990-től az MDF országgyűlési képviselője, 1998-2002-ig frakcióvezetője volt. Tavaly szeptember 2-án Herényi Károly, az MDF parlamenti frakciójának vezetője - négy másik képviselővel együtt - kizárta a képviselőcsoportból "az MDF országos választmánya által meghatározott irányvonaltól való eltérés miatt".

[origo]/MTI