Értetlenül állnak a szécsényiek a hétvégi gyerekgyilkosság előtt. Többen is úgy nyilatkoztak, hogy a városon elkeseredettség és düh lett úrrá. A pénteken eltűnt szécsényi kislány holttestét vasárnap éjjel találták meg a rendőrök. A rendőrség hamarosan beszámol az ügy részleteiről, de feltételezhető, hogy a gyilkost elfogták.

"Csendes vidék ez, az ország talán egyik legbiztonságosabb városának hittük" - mondta az [origo]-nak Szécsény egyik lakója a hétvégi tragédiával kapcsolatban. Egy 14 éves kislány pénteken késő este tűnt el nem sokkal azután, hogy barátnőjétől hazafelé indult. A rendőrség rögtön azt feltételezte, hogy valaki erőszakkal vitte magával, mert az eltűnése környékén vérfoltokat találtak. A kislány holttestét vasárnap éjjel találták meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói.

"A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a kislány bűncselekmény áldozata lett" - áll a rendőrség weboldalán. A megyei rendőrség sajtóreferense az [origo]-nak azt mondta, hogy az ügyről fél kettőkor tartanak sajtótájékoztatót, ott számolnak be először az ügy részleteiről. Az ügyet teljesen felderítették, sőt valószínűsíthető, hogy a tettest is elfogták, ugyanis a rendőrség munkatársa úgy nyilatkozott, hogy már nincs ok a félelemre a városban.

A város lakói értetlenül állnak az ügy előtt, korábban hasonló eset nem fordult elő a kis Nógrád megyei településen. Több szécsényi nyilatkozott úgy az [origo]-nak, hogy a város lakói felháborodottak és elkeseredettek. Korábban fel sem merült, hogy ne lehetne egyedül gyalog útnak indulni sötétedés után a városban - mondta az egyik ott lakó.

A hivatalos információk előtt járnak sokan a városban, ők már tudni vélik, hogy ki volt a kislány gyilkosa. Állítólag egy zavart elméjű fiatalember követte el a brutális bűncselekményt, aki már korábban is bántott fiatal lányokat, és ezért börtönben is ült. A városban terjedő információk szerint a fiatalembert elfogta a rendőrség.