Jogsértő döntések angyalföldi milliárdokról

Vágólapra másolva!
Jogsértő módon, saját vagyongazdálkodási rendeletét is megszegve döntött több esetben is százmilliós ingatlanok eladásáról a XIII. kerületi önkormányzat. Versenyeztetés, pályáztatás nélkül értékesítettek például nettó 700 millió forintért egy Váci úti telket. Ráadásul az utóbbi években rendszeresen adtak el hasonló módon százmillió forintot meghaladó ingatlanokat: két év alatt mintegy 20 esetben, nettó 4 milliárdért keltek el főként bontásra ítélt házak a kerületben.
Vágólapra másolva!

A XIII. kerületi önkormányzat több esetben is a saját vagyongazdálkodási rendeletét megszegve, a nyilvánosság mellőzésével, pályázat kiírása nélkül döntött különösen nagy értékű ingatlanok értékesítéséről. A Váci út 19-Frangepán utca 44 szám alatti ingatlant 2003. februárjában 700 millió forint + ÁFA -ért adta el, pedig az akkor hatályos rendelet szerint 50 millió forint felett kötelező lett volna pályázatot kiírni.

Szintén jogsértő módon adtak túl - többek között - a Mohács utca 18 A-B alatti két házon. Az önkormányzat 2003. októberében 530 millió forint + ÁfA- ért értékesítette az épületeket, az akkor hatályos rendelet szerint viszont 500 millió forint felett kötelező lett volna pályáztatni az ingatlant.

Az Állami Számvevőszék márciusban nyilvánosságra hozott jelentésében már azért is bírálta az önkormányzat vagyonrendeletét, mert indokolatlanul magas összegben, 500 millió forintban állapították meg a pályáztatás nélkül értékesíthető ingatlanok felső értékét. Ez a számvevők szerint nem biztosítja a közvagyonnal gazdálkodás átláthatóságát, és ellentétes az államháztartási törvény előírásával is.

Emellett az ÁSZ jelentése tételesen is megemlítette, hogy a vagyongazdálkodási rendelet előírásával ellentétben nem folytattak le versenyeztetési eljárást a Mohács utca 18 A-B ingatlanok esetében. Megjegyzi az ÁSZ azt is, hogy a rendelet előírásaitól eltérve nem pályáztatták meg a Csángó utca 4/B, a Petneházy utca 56 A és B, valamint a Váci út 19 szám alatti ingatlanokat sem, ráadásul az ingatlanok forgalmi értékére vonatkozó értékbecslést sem készítettek.

A versenyeztetés nélküli ingatlanértékesítésnek a közgyűlési jegyzőkönyvek szerint hagyománya van a kerületben. Az elmúlt két évben szinte csak így adtak túl bontásra ítélt házakon a XIII. kerületben. A legtöbb esetben befektetők keresték meg ajánlatukkal az önkormányzatot, majd ezután hosszabb-rövidebb idő alatt megegyeztek az árról, úgy, hogy más befektetőktől nem kértek ajánlatot.

2003 februárja és 2004 novembere között mintegy 4 milliárd forint értékben adott el a kerület ingatlanokat ezzel a módszerrel, mintegy 20 esetben, a legtöbb esetben a szerződések értéke meghaladta a 100 millió forintot. Pályáztatásra csak elvétve került sor.

Gellért Lajos, az önkormányzat sajtóreferense az [origo]-nak azt állította, hogy nem tudtak arról, hogy az önkormányzat döntéseinek egy részénél helytelenül járt el, erre csak az ÁSZ jelentése hívta fel figyelmüket.

Arra a kérdésre azonban nem válaszolt senki a kerület vezetői közül, hogy miért nem írtak ki pályázatot a fenti ingatlanokra. Azt sem közölték, hogy mi alapján állapították meg az árakat, az önkormányzatot megkereső ajánlattevők által javasolt összeget sikerült-e feljebb tornászni. Az azonban kiderült a válaszból, hogy a vagyonrendeletet módosították az ÁSZ kiritikája után.