Tovább húzódik a vita a plázsról

2005.04.04. 12:56

A fővárosi kabinet hétfői ülésén úgy döntött: csak akkor foglalkozik a Budapest Plázs idei megrendezésének engedélyezésével, ha a szervező cég kifizette a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.-nek járó többmilliós tartozását. A takarításért ugyanis két éve nem fizettek.

Két éve tartoznak öt és fél millió forinttal a a takarításért a Budapest Plázs szervezői a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.-nek. A fővárosi kabinet ezért hétfői ülésén úgy döntött: csak azt követően hajlandóak foglalkozni a plázs idei engedélyezésének kérdéséről, ha a szervezők rendezték tartozásukat.

 

Az idei rendezvény másik feltétele, hogy a szervezők egyezzenek meg a XIII. kerületi polgármesterrel. A kerület vezetője ugyanis levélben tiltakozott a plázs idei megrendezése ellen. Tavaly ugyanis sokan tiltakoztak a plázs miatt a kerületben. Korábban a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztálya is jelezte, hogy a rendezvény komoly fennakadást okozott a közlekedésben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK