Még 2006 előtt várnak döntést a Zengőről

2005.04.06. 18:24

A Civil Szervezetek a Zengőért Mozgalom tagjai remélik, hogy a kormányzat nem a 2006-os választások utáni időszakra tolja az eredetileg a Zengőre tervezett lokátorral kapcsolatos probléma megoldását. Erről a szervezet vezetője beszélt szerdán Pécsett.

"Nagyon bízunk abban, hogy a döntéshozók aktívan és kiterjedten vizsgálják az alternatív helyszíneket és nem csupán a Zengőt" - mondta Herbert Tamás, a felsőoktatási hallgatók által alapított Lehet más a világ! Aktivista Klub demonstrációján. Hozzátette: a Civilek a Zengőért Mozgalom tagjai remélik azt is, hogy a kormányzat nyilvánosságra hozza az alternatív helyszínek vizsgálatainak eredményét.

Herbert Tamás mintegy másfél száz ember előtt tartott felszólalásában úgy ítélte meg, hogy az ellenzőkkel még mindig egy olyan lokátortervet próbálnak elfogadtatni, amely szerint a katonai berendezés telepítése semmilyen gondot nem okoz. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy "a Zengő-bizottság megmutatta azokat az utakat, amelyek alapján a légtér védelme megvalósulhat, és a Zengő is megmaradhat".

Gyurcsány Ferenc idén februárban jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében a Zengőre tervezett radarállomás az 1999-ben jóváhagyott, majd azt követően engedélyezett módon nem épülhet meg. A kormány új tervet, új koncepciót rendelt meg. Az új koncepciótól a kormány azt reméli, hogy a két egyformán fontos szempontot - a természet- és környezetvédelmet, valamint az ország biztonságát - arányosan kielégítő megoldást sikerül találni.

Gyurcsány Ferenc rámutatott: a munka nem lesz rövid. Újra kell kezdeni mindent a hatástanulmányokkal és az engedélyezésekkel, de nincsen más megoldás, mert a mai terv a magyar kormány számára elfogadhatatlan.

"A Zengővel kapcsolatos kifogások nagyon konkrét természet- és környezetvédelmi tartalmú kifogások. Ezeket a kifogásokat kell komolyan venni. Ha lehet olyan megoldást találni, amelyben a természet és környezet szempontjainak kellő figyelembevétele megvalósulhat, (...) akkor meg kell vizsgálni azt a megoldást is" - mondta a miniszterelnök.

A Civil Szervezetek a Zengőért Mozgalom vezetői jelezték: mindenképpen elfogadhatatlannak tartják, hogy a lokátor a Zengőn épüljön meg. Leszögezték, ha a kormány kitart a Zengő mellett, a környezetvédők készek újra demonstrálni és a polgári engedetlenség minden lehetséges módszerével megakadályozni az építkezést. Civil szervezetek tavaly februárban léptek fel először az ellen, hogy megkezdődjenek az eredetileg a Zengőre tervezett NATO-lokátorállomás megépítéséhez nélkülözhetetlen fakitermelési munkák a Mecsekben.

A lakossági felháborodás és a sorozatos megmozdulások hatására a közelmúltban szakértői grémium vizsgálta meg a lokátor elhelyezésének lehetőségeit. A Zengő-bizottság december 9-én hozta nyilvánosságra kiegészítő jelentését, amelyben a síkvidéki lokátorok alkalmazását sem találta a többinél megfelelőbb megoldásnak a Magyarországra tervezett NATO-radar felépítésének helyszíneként.

KAPCSOLÓDÓ CIKK