Iskolarádiókban emlékeznek a pápára

Vágólapra másolva!
Az [origo] által megkérdezett iskolákban a pénteki gyásznapon az igazgatók az iskolarádióban mondanak rövid beszédet a pápáról, illetve vallástól független értékekről. A színházak maguk dönthetnek az előadások esetleges törléséről, de úgy tudjuk, hogy csak a Nemzetiben marad el az egyik darab. Az esti szórakozóhelyek programjai többnyire nem változnak a gyásznap miatt.
Vágólapra másolva!

A kormány határozata szerint pénteken, II. János Pál pápa temetésének napján nemzeti gyásznap lesz. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti zászlót pénteken felvonják a Kossuth téren, majd félárbocra eresztik. Szintén félárbocra eresztik a nemzeti lobogót azokban a közintézményekben, ahol a lobogó használata kötelező, a többi intézményre pedig fekete zászlót tűznek ki.

Kötelező rendelkezés nem született sem az iskolákra, sem a kulturális intézményekre nézve, tehát a vezetőség maga dönthet arról, hogyan emlékezik meg a pápáról. Az iskolák többségében egyperces néma tiszteletadással, illetve igazgatói beszéddel emlékeznek majd II. János Pál pápára. A fővárosi Móricz Zsigmond Gimnáziumban az iskolarádión keresztül hallgathatják meg a diákok az igazgató 10-15 perces beszédét, illetve Mozart Requiemje szól majd a hangszórókból.

Az V. kerületi Eötvös József Gimnáziumban szintén az igazgató mond majd beszédet a pápáról, illetve vallástól független közös értékekről, valamint osztályfőnöki órán is lesz lehetőség a pápáról beszélgetni. Az igazgatói beszédet II. János Pál pápa temetésének idején hallgathatják meg a diákok. A nemzeti gyásznapon az iskolákra is gyászlobogót tesznek ki.