Van remény koalíciós egyezségre az államfőjelöltről

2005.04.13. 8:39

Úgy tűnik van esély a megegyezésre a kormánykoalíció pártjai között a köztársaságielnök-jelölt személyéről. Az MSZP ugyanis - Sándor Klára SZDSZ-es politikus szerint - már nem csak Szili Katalin nevét mondja. Sándor erről hétfőn beszélt egy televíziós műsorban. Az SZDSZ határozottan ellenzi az MSZP szándékát, hogy a párpolitikus Szilit jelöljék államfőnek.

Az SZDSZ a szerdai újabb egyeztetési forduló után közli, kit tud támogatni államfőjelöltként - jelentette ki Sándor Klára, a liberális párt ügyvivője, szerdán reggel a közszolgálati televízióban. "Előrelépés történt az MSZP oldalán államfőjelölt-ügyben, mivel a szocialisták már nem csak Szili Katalin nevét mondják" - mondta Sándor Klára, a koalíciós tárgyalódelegáció szabad demokrata tagja a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Mint mondta, az SZDSZ ügyvivői testületének a parlamenti frakciótagokkal kibővített kedd esti ülésén a részvevők szavaztak Szili Katalin személyéről. Ez a szavazás újra csak megerősítette, hogy a szabad demokraták nem akarják az Országgyűlés jelenlegi elnökét államfőjelöltként látni.

"Tudjuk, hogy Szili Katalin támogatottsága erős a szocialista pártban, de egy koalícióban vagyunk, nemcsak az SZDSZ partnere az MSZP-nek, hanem fordítva is. (...) Az MSZP vezetését nem lephette meg, hogy pártpolitikust nem támogatunk, hiszen ezt már jóval korábban nyilvánvalóvá tettük" - közölte Sándor Klára, aki szerint az SZDSZ abból a meghatározott körből, listából szeretné kiválasztani azt a személyt, akit támogatni tud, amelyet az MSZP felvázolt. Mindkét párt érdeke a megegyezés, és hogy az MSZP olyan jelöltet tudjon állítani, akit az SZDSZ támogatni tud - mondta.

"Azt reméljük, sikerül olyan kompromisszumra jutni, hogy ne csak egy jelöltből választhassunk, hanem valódi választás történjen" - közölte Sándor Klára, aki szerint Szili Katalin személyéről is tárgyalnak az MSZP-vel, de "más nevek is szóba kerültek". Sándor Klára úgy véli fontos, hogy a koalíció "ne menjen bele újabb hadakozásokba, különösen nem a nyilvánosság előtt".

KAPCSOLÓDÓ CIKK