Vágólapra másolva!
A Kádár-korszakot idéző reklámfeliratokkal talákozhatunk még ma is a pesti belvárosban. Sok rég megszűnt céget vagy intézményt még most is hirdetnek a házfalakra vagy a tetőkre szerelt feliratok. Itt felejtették például a Tanács körút táblát, az Úttörő áruház, a Csokonai mozi vagy az ideiglenes Nemzeti Színház, vagy a sok éve megszűnt Ludas Matyi nevű vicclap hirdetéseit is.
Vágólapra másolva!

Több évtizede felszerelt, de hosszú évek óta nem működő fényreklámok, tíz-tizenöt éve megszűnt cégeket, újságokat vagy elköltözött intézményeket hirdetnek a feliratok Budapest belvárosában sok helyen.

Így találkozhatunk a pesti utcákon az évekkel ezelőtt bezárt Csokonai mozival, Avtoexport Moszkva felirattal, miközben Oroszországból rég nem exportálnak autókat Magyarországra, de a házak tetején még létezik a Skála vagy az Úttörő Áruház is. A Nemzeti Színház feliratot is ott felejtették a Wesselényi Utca és a Nagykörút sarkán, pedig már három éve elkészült a színház új épülete, a IX. kerületben, a Duna partján.

Megmaradt a szocializmusban működő Állami Biztosító szolgáltatásait hirdető biztosítás felirat is. Több, a házak homlokzatára felerősített felirat is túlélte azt az üzletet, amelyet valaha reklámoznia kellett: így sok éve megszűnt könyvesboltot hirdet a Nagykörúton a felirat, Orion tévét reklámoznak a Kossuth Lajos úton, pedig műszaki bolt nem található a közelben, a "karát bolt" helyén pedig ma lemezbolt működik.

Bár az Erzsébet térről már elköltözött a buszpályaudvar a Népligetbe, a téren még ott maradt a Volánbusz felirat. A mai Károly körúton pedig van olyan sarok, ahol csak a Tanács körút felirat, az utca rendszerváltás előtt neve olvasható, piros csíkkal áthúzva. A Balaha Lujza téren, az évek óta üresen álló sajtópalota oldalán is sok éve nem létező újságokat hirdetnek a feliratok: Ludas Matyi, Heti Magyarország, Új Magyarország, Pest Megyei Hírlap.

Ráday Mihály városvédő, a Fővárosi Önkormányzat városképvédelmi bizottságának szakértője szerint azoknak kellene eltávolítaniuk az idejétmúlt feliratokat, akik annak idején kihelyezték ezeket a házakra. Bontásra pedig az építési hatóságok - a fővárosi, illetve a kerületi önkormányzatok - kötelezhetnék az érintetteket. Ahol jogutód nélkül megszűnt cégek feliratai maradtak kint, és nincs kit felszólítani a reklámok eltávolítására, pénzalapot kellene elkülöníteni, de hogy melyik hivatalnak, az kérdéses Ráday szerint. A megoldást az jelentheti, hogy vannak olyan szervezetek, akik gyűjtik az ilyen régi reklámfeliratokat, és terveik szerint saját költségükön leszerelik, és kiállítást rendeznek belőlük. A városvédő hozzátette, hogy egyszerre zavaróak az idejétmúlt feliratok, ugyanakkor némelyik muzeális értéket is képviselhet.

Komáromi Gergely