Pénteken választ államfőjelöltet az MSZP

2005.04.14. 15:46

Pénteken választhatja meg a szocialisták rendkívüli kongresszusa a párt államfőjelöltjét. A küldöttek Szili Katalin, Horn Gyula, Glatz Ferenc és Bárándy Péter közül választhatnak. Az lesz a hivatalos jelölt, aki egyszerű  többséget szerez a szavazáson.

Rendkívüli kongresszust tart pénteken az MSZP, ahol várhatóan megválasztják a párt államfőjelöltjét. Négy jelöltet terjesztenek a kongresszus elé: Szili Katalin házelnököt, Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, Horn Gyula volt miniszterelnököt és Bárándy Péter volt igazságügy-minisztert.

Ezek közül a koalíciós partner csak két jelöltet tart elfogadhatónak, Bárándy Pétert és Glatz Ferencet, és az SZDSZ-képviselők voksai nélkül csak ellenzéki segítséggel lehet köztársasági elnök a szocialisták jelöltje. "A legfontosabb, hogy jelöltünket meg is válasszák" - mondta Hiller István MSZP-elnök, a koalíciós egyeztetés után, hozzátéve, hogy a kongresszus tagjait tájékoztatják majd az SZDSZ álláspontjáról.  

A párt legfelsőbb döntéshozó szervében, a 602 fős kongresszus küldöttei között szerepelnek a párt országgyűlési képviselői, a helyi szervezetek és az országos platformok küldöttei, valamint a kongresszus által választott tisztségviselők. A jelenlegi küldötteket a 2004. októberi kongresszusra delegálták, mandátumuk a következő tisztújító kongresszusig tart.

KAPCSOLÓDÓ CIKK