Orbán: mondtam a feleségemnek, hogy bátran pályázzon

2005.04.18. 0:47

A Orbán Viktor szerint hazudik, aki azt állítja, hogy miniszterelnöksége idején törvénytelenséget követett volna el, vagy arra készült volna, így elégtételt vesz majd azokon, akik ilyet mondanak vagy írnak. Azt azonban közvetve elismerte, hogy mondhatta azokat a mondatokat, amelyeket  az Élet és Irodalomban jelentek meg, állítólagos jegyzőkönyvekre hivatkozva a Tokaj-ügy kapcsán.

"Ha bárki azt meri állítani, hogy én valaha is törvénytelenséget követtem volna el miniszterelnökként, vagy ilyesmire készültem volna, akkor azt kell mondanom, hogy egész egyszerűen hazudik, és ha ilyet mond vagy ír valaki, akkor elégtételt is kell majd kérnem" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap este a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában az Élet és Irodalom című hetilap személyét, a Tokaj Kereskedőházat és Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-t érintő cikksorozatával kapcsolatban.

Elmondása szerint ugyan őt támadták meg, de egy cégen keresztül, így a helyes sorrend az, hogy a kft. rendezze a dolgot. "Helyreigazítást kértek, majd úgy látom per is lesz ebből, ezt megvárom, és utána a további jogi lépésekről majd dönteni fogok" - mondta.

A pártelnök cáfolta, hogy taggyűléseken vett volna részt, hogy törvénytelen támogatást kapott volna feleségének volt cége, vagy hogy valamilyen módon meg akarta volna szerezni a Tokaj Kereskedőházat. "Innentől már csak egyetlen vád maradt (...), hogy szóba álltam a feleségemmel" - jegyezte meg. Mint mondta, felesége ilyen természetű ügyekben meg szokta kérdezni, hogy "mit lehet és mit nem". Orbán Viktor kifejtette: álláspontja szerint Magyarország mindenkori miniszterelnöke és felesége mindig kevesebbet tehet meg, mint a többi állampolgár.

A műsorvezető felvetette, valójában az a kérdés, hogy a lap által közölt jegyzőkönyvekben szereplő mondatokat mondta-e Orbán Viktor vagy sem. "Mondta-e, hogy ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet?" - tette fel a kérdést. Orbán Viktor azt válaszolta: "Azt biztosan mondtam, hogy miután a törvény lehetővé teszi, hogy pályázzon a feleségem is ezekre a mezőgazdasági támogatásokra, azt mondtam, hogy ezt bátran tegye meg, de semmiképpen ne ő, illetve az ő cége kapja a legtöbb támogatást, ezt biztosan mondtam".

A műsorvezető felvetette, a hetilapban megjelent jegyzőkönyv tanúsága szerint, Orbán Viktor azt is mondta, hogy a Tokaj Kereskedőház szent tehén, amelyhez nehéz hozzányúlni. A Fidesz elnöke válaszában leszögezte: "A Tokaj Kereskedőház számunkra valóban szent tehén, azt valóban mondhattam, nem szabad eladni, és még átszervezni sem szabad csak nagyon nagy óvatossággal".

KAPCSOLÓDÓ CIKK