Országjárásba kezd Szili Katalin

Vágólapra másolva!
Országos körúton ismerteti elképzeléseit Szili Katalin, az MSZP köztársasági elnök-jelöltje - jelentette a Klub Rádió. Az államfőjelöltnek pénteken megválasztott Szili Katalint a koalíciós partner SZDSZ nem támogatja, bár néhány képviselője mégis hajlik Szilire szavazni.
Vágólapra másolva!

Országjárásba kezd Szili Katalin, hogy az egész országban ismertethesse elképzeléseit - közölte a Klub Rádióval Suchman Tamás. Szili Katalint pénteken választotta a MSZP kongresszusa államfőjelöltnek. A kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ azonban kitart korábbi álláspontja mellett, hogy nem szavaznak az elnökválasztáson Szilire.

A június 6-ra tervezett államfőválasztáskor Szilinek várhatóan legalább 193 voksra lesz szüksége a megválasztáshoz. A szocialisták most 177-en vannak, tehát a soproni eredményüktől függően 16 vagy 15 támogatót kell találniuk Szili államfővé választásához. Ebből 14-et lehet, hogy meg is kapnának a Fidesztől, hiszen az ellenzéki párt frakciójában ülő MKDSZ-esek jelezték, hogy tudnák támogatni Szili Katalint. Vagyis csupán egy vagy két képviselőt kellene még Szili oldalára állítani.

Mivel néhány szabad demokrata hajlik mégis Szilire voksolni, talán nem esélytelen az SZDSZ akarata ellenére is megválasztani Szilit. Ha az SZDSZ-esek meg sem jelennek a szavazáson, akkor már öt vagy hat külső támogató is elegendő lenne a szocialistáknak. A kis győzelemre ugyanakkor veszélyes lehet készülni: a jelenlévők többsége csak a szavazás harmadik fordulójában jogosult dönteni, akkor, ha előtte kétszer sincs meg a kétharmados többség. Ha harmadjára sincs döntés, akkor kezdődik elölről a jelölési folyamat. Amíg nem sikerül elnököt választani, addig a házelnök gyakorolja ideiglenesen az államfői jogokat, ez pedig egy ilyen helyzetben éppen Szili Katalin lenne.