A gyalogosokat is ellenőrzik a rendőrök

Vágólapra másolva!
Májustól az autósok mellett azt is ellenőrzik a rendőrök, hogy szabályosan közlekednek-e a gyalogosok. Erre azért van szükség, mert az utóbbi időben különösen sok gyalogost gázoltak el a fővárosban. Az autóvezetők nem adják meg az elsőbbséget, a gyalogosok pedig tilosban, vasúti- és villamossíneken kelnek át. Gyakori, hogy a fiatalok átrohannak olyan helyeken, ahol van aluljáró, csak százötven méterrel arrébb.
Vágólapra másolva!

Májustól az autósok mellett azt is ellenőrzik a rendőrök, hogy szabályosan közlekednek-e a gyalogosok. Szécsi Tibor százados, forgalomszervezési és balesetmegelőzési alosztályvezető az [origo]-nak elmondta, hogy az ellenőrzésekre azért van szükség, mert nagyon sok gyalogost gázolnak el a fővárosban. A balesetekért az autósok és a gyalogosok egyaránt felelősek. A vezetők elfelejtik megadni az elsőbbséget, a gyalogosok pedig tilosban mennek át az úttest egyik oldaláról a másikra. Előszeretettel kelnek át vasúti- és villamossíneken és olyan helyeken, ahol van ugyan aluljáró, csak százötven méterrel arrébb.

A rendőrség megvizsgálta, hogy Budapest mely részein van különösen sok gázolás. Ezekre a pontokra májustól fokozottan figyelnek. Ellenőrizni fogják a vezetőket, a gyalogosokat, és videokamerával is felveszik a szabálytalanságokat. A százados szerint sokan sportot űznek abból, hogy szabálytalan helyen mennek át. "A Blaha Lujza téren például a fiatalok az aluljáró helyett átrohannak az úton és a villamossíneken". A százados elmondta, hogy nemrég egy gyereket azért gázoltak el, mert szabálytalan helyen kelt át, és nem hallotta a közeledő autót, mert zenét hallgatott. "Már több agyműtéten is átesett, és sajnos azt kell mondanom, hogy egyértelműen ő volt a hibás a balesetben" - fogalmazott Szécsi Tibor. Egy téli napon pedig négy idős embert gázoltak halálra a városban. Utóbb kiderült, hogy mind a négy esetben a nyugdíjasok közlekedtek szabálytalanul.

Akit szabálytalan átkelésen kapnak, akár tízezer forintos helyszíni bírsággal is büntethetik. "De lehet, hogy sok esetben elég lesz a figyelmeztetés is" - tette hozzá a százados. Szécsi Tibor elmondta, hogy nem az az akció célja, hogy elkapják azokat, akik nem érnek át a zebrán, amíg a zöld jelzés tart, hanem hogy figyelmeztessék azokat, akik eleve pirosban indulnak el. Ami a zöld jelzés időtartamát illeti, a százados elmondta, ez nem az ő hatáskörük, de annyit tud, hogy az itthoni gyakorlat megfelel az uniós szabályoknak.

A rendőrség egy másik kampányt is indított a gázolások megelőzése érdekében. Az akció a két legveszélyeztetettebb csoportot, a nyugdíjasokat és a kisiskolásokat célozza meg. A rendőrök nyugdíjasklubokba és iskolákba látogatnak, és a közlekedés szabályairól szóló, úgynevezett Gyalogos-ábécét és láthatósági karszalagokat osztogatnak.