Gallup: Mélyponton az MSZP támogatottsága

Vágólapra másolva!
A Gallup felmérése szerint április második felében mélypontra süllyedt a vezető kormánypárt támogatottsága. Eközben a Fidesz támogatóinak aránya gyakorlatilag nem változott. A Fidesz a biztos pártválasztók 55 százalékát, az MSZP 34 százalékát tudhatja maga mögött.
Vágólapra másolva!

Áprilisban is a Fidesz vezet, mind a biztos, mind a többi szavazók között is. Az MSZP tábora a februári és márciusi 24-24 százalékkal szemben szignifikáns értékben lecsökkent 19 százalékra. Ennél alacsonyabb értéket (18%) az elmúlt 6 év során csak egy hónapban mért a Gallup, a múlt év októberében.

Az összes megkérdezett körében a nem szavazók aránya 41 százalék, a Fideszre 31 százalék, az MSZP-re 19 százalék szavazna.

A két kis párt jóval a bejutási küszöb alatt végzett: az SZDSZ áprilisban három százalékot ért el az aktív szavazók között, az MDF egy százalékon áll.

Az adatfelvételre 2005. április 14. és 20. között került sor 67 elsődleges mintavételi ponton. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más, véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel. 2005 áprilisában 1011 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztek meg.

A változásokra leginkább érzékeny társadalmi csoport, ahol a pártpreferenciák jelentősebben változtak, a legmagasabb társadalmi státusú, felsőfokú végzettségűeké. Az időszakban egy hónap kivételével mindig itt volt a legerősebb az MSZP támogatottsága, most áprilisban azonban, ha kicsivel is, de ez a csoport szimpatizál legkevésbé a vezető kormánypárttal.

A Fidesz mind a legkevésbé iskolázottak, mind pedig a legképzettebbek körében is növelte a kormányváltás után közvetlenül mért előnyét, de mindkét csoportban átmeneti erősebb periódusokat is átélt az MSZP - tavaly év vége felé és idén késő télen. A középfokú végzettségűek lényegében nem reagáltak preferenciaváltással a Gyurcsány-kormány eddigi működésére.

A miniszterelnök tevékenységének megítélésében azok aránya, akik pozícióba kerülésekor már véleményt formáltak és bizalmat előlegeztek neki, gyakorlatilag nem változott. November óta minden hónapban egy kivétellel, ahogy most is, a megkérdezettek kerek egyharmada (33%) ítéli meg tevékenységét pozitívan.

Ezzel szemben azok aránya, akik elégtelennek tartják miniszterelnöki tevékenységét, ugyancsak november óta minden hónapban szignifikánsan növekszik. A novemberi 23 százalékkal szemben az elmúlt hónapban 47% volt az elégedetlenek aránya. Áprilisra ez az arány tovább növekedett, és most már a megkérdezettek 51 százalékát teszi ki ez a tábor.