Újra műtenek szombattól a Szent Imre Kórházban

Vágólapra másolva!
Újraindulnak a műtétek szombaton a budapesti Szent Imre Kórházban, ahol egy hét eleji csőtörés miatt állították le a beavatkozásokat. A kórház különleges műszakokkal igyekszik behozni a lemaradást, szombatra 32 beavatkozást terveznek.
Vágólapra másolva!

A fővárosi tiszti főorvos péntek délelőtt engedélyezte, hogy a fővárosi Szent Imre Kórházban megkezdjék a műtéteket - közölte a kórház főigazgató-helyettese. Ivóvíz minőségű a víz, ezért minden osztály, így a műtők és a szülészet is teljes kapacitással működik - mondta Varga Piroska.

A hét elején történt csőtörés miatt több mint 100 tervezett műtét maradt el, ezért rendkívüli műszakokat szerveztek, igyekeznek mielőbb pótolni a lemaradást. Szombatra 32 műtéti beavatkozást terveztek - közölte.

Varga Piroska elmondta, hogy folyamatosan veszik fel az új betegeket, és a csőtörés miatt más kórházakba átszállítottak is visszatértek. A főigazgató-helyettes közölte: eddig mintegy ötmillió forint többletkiadást és harmincmillió forint bevételkiesést jelentett az intézménynek a csőtörés.