Üresen áll a milliárdos kultúrközpont

Vágólapra másolva!
Egy éve működhetne, de még mindig üresen áll a pesthidegkúti, közel háromezer négyzetméteres Klebelsberg Kunó Művelődési Központ. Az öt évvel ezelőtt mintegy 500 millió forintból megkezdett beruházás költségei időközben egymilliárd forint fölé emelkedtek. Az épületről erőteljesen megoszlik a kerületi döntéshozók véleménye: van aki szerint 100 évre szóló kulturális befektetés, mások szerint átgondolatlan, felesleges presztízsberuházás.
Vágólapra másolva!

Már megnyitása előtt jelentős vitát váltott ki a II. kerület pesthidegkúti részén található Klebelsberg Kunó Művelődési Központ. A beruházás a kerületi döntéshozók egy része szerint 100 évre szóló kulturális beruházás. Az intézmény pedig nem csak Pesthidegkút, de még a környező települések - Solymár, Nagykovácsi - lakóit is magához csábíthatja. Mások szerint viszont felesleges presztízsberuházásról van szó, mert jelenlegi formájában az épület nem alkalmas arra, hogy a helyiek igényeit kiszolgáló művelődési házként funkcionáljon.

Már a duplájába kerül

A kulturális központ alapításáról még 2000-ben döntött a Bencze B. György (Fidesz) akkori polgármester által vezetett kerület. Akkor mintegy 500 millió forintot szavazott meg a testület a célra, ebből 300 millió forintot az állam fizetett, a többit az önkormányzat. A költségek azonban az elmúlt években jelentősen megnőttek. Összesen 1,1 milliárdot kell költeni az intézményre és az annak otthont adó épületegyüttesre.

Horváth Csaba (MSZP) polgármester szerint 2000-ben is egymilliárd forint körüli összegről szóltak a tervek, akkor azonban a képviselő-testület mintegy 500 millióra csökkentette a beruházásra szánt pénzt, a költségvetésből kihúztak olyan sorokat, - szigetelés, tetőfelújítás, színpad- és klímatechnika - amelyek nélkül később nem lehetett volna befejezni a beruházást. Ezért később a kerületnek kellett a kíhúzott sorokat visszatennie - mondta Horváth.

Porkoláb Mátyás (MDF) alpolgármester hasonlóan vélekedett a költségnövekedés okairól. Közölte, már öt éve is lehetett tudni, hogy nem 500 millió forint lesz a beruházás végösszege, noha eredetileg ennyi pénzt szavaztak meg a képviselők. Az alpolgármester szerint olyan dolgokat hagytak ki a beruházás első üteméből - klíma, színpadtechnika - amelyek nélkül működhet az intézmény és a későbbiekben is be lehet építeni.

Bencze B. viszont kicsit másképp látja a megugrott költségek okait. Szerinte ha úgy épül meg a központ, ahogyan arról öt évvel ezelőtt döntöttek, akkor a költségek sem növekedtek volna, meg lehetett volna csinálni az akkor tervezett összegből. A jelenlegi kerületi vezetők azonban utólag olyan építészeti megoldásokról és technikai fejlesztésekről döntöttek, amelyek megdrágították a beruházást. Az utólagos módosítások miatt viszont magasabb színvonalon készülhet el a központ, ezért Bencze B. is helyeselte a későbbi változtatásokat.

Üresen áll a kész épület

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

A költségek növekedése mellett jelentősen elhúzódott az intézmény megnyitása is. Hiába készült el már egy évvel ezelőtt az épületegyüttes egyik szárnya, mégis üresen áll a ház. Nincs még jogerős használatbavételi engedélye az épületnek, így többször el kellett halasztani a korábban tervezett megnyitókat. Most júniusra tervezik a megnyitást, de még nem biztos, hogy ekkorra megkapja a hiányzó engedélyt az ingatlan.

Porkoláb szerint szakmai vita miatt húzódik a nyitás. Bár egy éve elkészült az épület egy része, ahol már működhetne a kultúrközpont, máig nincs jogerős használatbavételi engedély az ingatlanra. Az épületegyüttes tervezője ugyanis megtámadta az engedélyt, így a bíróságnak kell döntenie az ügyben. Amíg az engedélyeztetési eljárás nem zárul le, nem lehet megnyitni a központot - mondta Porkoláb.

Bencze B. szerint feltehetően azért nem működik a művelődési központ, mert másfél évvel ezelőtt felmerült: pályázat útján hasznosítsák a komplexumot, és azt ne az önkormányzat, hanem magáncég működtesse. Ez a terv közel egy évet elvitt, de nem vezetett eredményre. Vita volt arról is, hogy a régóta működő Petőfi Művelődési Központ jogutódja legyen-e az új intézmény. Ráadásul politikai konfliktus is kipattant az ügy kapcsán, ezzel is időt vesztettek - vélte Bencze B.

Horváth szerint viszont nem húzódik az átadás, mert még most sincs kész teljesen az épület. A beruházásnak csak az a része készült el, amit az eredetileg a célra szánt 500 millióból lehetett megoldani - mondta Horváth Csaba.

Kellett-e ez a kerületnek?

A legradikálisabb véleményt Koncz Imre, a kerületi SZDSZ frakcióvezetője fogalmazta meg a kultúrközpontról. Szerinte egy felesleges presztízsberuházásról van szó. Koncz szerint amikor a kerület előző vezetői a központ létrehozásáról döntöttek, nem tudták, hogy mit akarnak. Hidegkúton 15 ezren élnek, egy ekkora (háromezer négyzetméteres) épületet nem tud megtölteni a kerületrész lakossága. A közeli településekről pedig nem fognak átjárni ide, mert nehezen megközelíthető.

Ráadásul funkcióval sem tudták megtölteni az épületet szerinte. A képviselő úgy vélte, a könyvtár egy példa az átgondolatlan tervezésre. Ovális alakú a könyvtárterem, ezt nagyon nehéz bepolcozni. Ráadásul a Szabó Ervin Könyvtár megkérdezése nélkül terveztek könyvtárat az épületbe. Később kiderült, hogy a Szabó Ervin Könyvtár nem akar ide települni, így egyelőre nem lesz könyvtár - mondta Koncz. A politikus szerint nem csak a felépítés, de a fenntartás is sok pénzt visz el: a még nem működő, üresen álló épület fenntartása évi 134 milliót visz el, miközben a Marczibányi téri központ működtetésére évente 174 milliót költ a kerület.

Horváth sem elégedett a létesítménnyel. Szerinte hiába a háromszorosa az új központ alapterülete a környék régi művelődési házának, mégsem nyújt többet. Többek között azért, mert sok nehezen kihasználható része van. Horváth is megemlítette a szerinte is rosszul tervezett könyvtárat és a túl nagy színháztermet. A polgármester szerint a nagy terek jellemzik a házat, miközben a környéken nem nagy termekre, hanem kisebb, családias programok lebonyolítására alkalmas helyiségekre lenne szükség. Horváth szerint az is hiba, hogy bár sok pénzt elköltött a kerület a központra, még minidg nem tudni, pontosan milyen programok lesznek itt. Ezt pedig előre el kellett volna tervezni - mondta.

Porkoláb viszont szívügyének tekinti a művelődési központot, szerinte egy 100 évre szóló beruházásról van szó. Ráadásul sikerült megmenteni a Klebersberg Kunó egykori kulturális miniszter által alapított általános iskolát, amely része lett a kulturális központnak.

Bencze B. szerint azért van szükség a háromezer négyzetméteres ingatlanra, mert a hivatalosan bejelentett 15 ezernél többen, mintegy 20 ezren élnek ténylegesen a kerületrészben. Ráadásul a közeli településekről, Solymárról, Nagykovácsiból is sokan átjárhatnának a Klebelsberg Kunó Művelődési Központba. Nem a környéken lakók száma a döntő, hanem az, hogy milyen programokat kínál a létesítmény - tette hozzá Bencze B. Az épület belső kialakításáról azt mondta: szakemberek vettek részt a tervezésben, akik tudásuk legjavát nyújtották.

Komáromi Gergely