Bűnpártolással vádolnak egy soproni sportorvost

Vágólapra másolva!
Sportolója helyett adott vért véralkoholszint-vizsgálathoz egy sportorvos, ezért most bűnpártolással gyanúsítják. A sportoló közlekedési balesetet okozott, és a rendőri ellenőrzés során felmerült, hogy ittasan vezetett.
Vágólapra másolva!

Egy meg nem nevezett sportoló nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. Gépkocsija megcsúszott, egy jelzőtáblának, majd egy fának ütközött, végül egy betonkerítésnek csapódva megállt. A baleset következtében az autó vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű fejsérülést szenvedett.

A rendőri intézkedés során a járművezetőnél ittasság gyanúja merült fel. A focista sérüléseinek ellátásakor és a rendőri eljárás során a sportorvos mindvégig közreműködött. A sportolótól levett vérminták alkoholkoncentrációja a gázkromatográfiás vizsgálat során azonban olyan mértékű eltérést mutatott, hogy felmerült a gyanú, miszerint a minták nem egy embertől származnak. A rendőrségi vizsgálat adatai megalapozottá tették a gyanút: az első alkalommal rögzített vérminta nem a sportolótól, hanem orvosától származik.

A sportolóval szemben a soproni rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt folytatja a nyomozást. Az orvos ügyében bűnpártolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal indított eljárást - mondta a kapitányságvezető.