Boncteremből csempésztek ki szerveket külföldi diákok

Vágólapra másolva!
Vizsgálat indult a Debreceni Egyetemen annak kiderítésére, hogyan készülhettek azok a televíziós felvételek, amelyeken diákok csempésznek ki emberi szerveket az egyetem egészségtudományi centrumának boncterméből. A feltételeket hétfőn mutatta be a TV2 Tények című műsora.
Vágólapra másolva!

Egy norvég televíziós csatorna olyan felvételeket készített, amelyeken norvég diákok emberi szerveket csempésztek ki a Debreceni Egyetem anatómiai intézetének boncterméből. Az egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának vezetése hétfőn bizottságot állított föl, hogy kivizsgálják az ügyet. A Norvégiában állítólag hatalmas botrányt okozó felvételeket a TV2 Tények című műsora is bemutatta.

A norvég TV 2 külföldön tanuló norvég egyetemisták életéről készített filmet. A Debrecenben készült felvételeken az látható, hogy 2000 forint ellenében éjjel is gyakorolhatnak a boncteremben a diákok, sőt az emberi testrészeket akár kollégiumi szobájukba is felvihetik. Az Orvos- és Egészségtudományi Centrum közleménye szerint a bonctermek felügyelet nélküli használata, onnét szervek, testrészek kivitele tilos.

Fuxreiter Margit sajtóreferens a Népszabadságnak elmondta, a vizsgálat hét végére várható lezárásáig nem adnak bővebb tájékoztatást az ügyről.