Elfogták a vérfürdővel fenyegetőző rokkantnyugdíjast

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vette a rendőrség azt a pécsi férfit, aki hét hónap alatt harminc esetben zsarolt meg magánszemélyeket és közintézményeket. A férfi többek között merényletek elkövetésével és gyilkossággal fenyegetőzött.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vett a rendőrség hétfőn egy pécsi férfit, akit zsarolással és közveszéllyel való fenyegetéssel gyanúsítanak. A 43 éves rokkantnyugdíjas hét hónap alatt huszonhárom esetben próbált megzsarolni magánszemélyeket és közintézményeket, hét esetben pedig közveszéllyel is fenyegetőzött - közölte kedden a Baranya megyei rendőrfőkapitány.

Sárközi Ferenc elmondta: a gyanúsított idős embereknek írt leveleket, melyekben azzal fenyegetőzött, hogy megöli hozzátartozóikat, ha nem fizetnek neki. Hasonló zsaroló küldeményeket juttatott el egészségügyi intézménybe, vasútállomásra, a városi és a megyei lap szerkesztőségeibe, postahivatalba. Ezekben pedig vérfürdővel és robbantással fenyegetőzött. A zsaroló egyszer még az al-Kaida terrorszervezetre is hivatkozott.

Sárközi Ferenc hozzátette: senki nem fizetett, de sokan megrémültek a fenyegetésektől és elköltöztek eredeti lakhelyükről. A 43 éves rokkantnyugdíjast először tanúként hallgatták ki, majd az írásszakértői vizsgálat eredményét, az ujjlenyomatok elemzését követően őrizetbe vették. A férfi tagadja bűnösségét, tettéért a bíróság 5-10 év szabadságvesztéssel is sújthatja.