Közel egyméteres a Balaton vízszintje

Vágólapra másolva!
A hét végére elérheti az egyméteres vízállást is a Balaton. Öt éve nem mértek ilyen magas vízállást a tavon, amely a keddi mérések szerint 98 centiméteres.
Vágólapra másolva!

A Balaton vízállása öt év után ismét közelít az egyméteres szinthez; az előrejelzések szerint azonban nem éri el azt a magasságot, amikor szükséges lenne megnyitni a siófoki zsilipet - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Balatoni Kirendeltségének vezetője kedden.

A Balaton vízszintje a kedd reggeli mérések szerint elérte a 98 centimétert, az előrejelzések szerint a hét végére 100 centiméter lesz. A Sió-csatorna zsiliprendszerét azonban nem kell megnyitni, ugyanis erre csak akkor lenne szükség, ha 110 centiméternél magasabb lenne a tó vízállása, ami az előrejelzések alapján nem várható - mondta Fejér Vilmos.

A balatoni vízszintszabályozás 85-110 centiméter közötti vízszinttartást ír elő. Ennek megfelelően zárták le a zsilipet 2000 áprilisában, a tó 104 centiméteres vízállásánál. A zsilip azóta zárva van. Az elmúlt évek csapadékszegény időjárásának következtében az utóbbi öt évben a Balaton vízszintje 2003-ban volt a legalacsonyabb - mindössze 30 centiméter -, azóta folyamatosan emelkedett.