Iskolaösszevonásokról döntött a főváros

Vágólapra másolva!
Négy középiskola összevonásáról, illetve megszüntetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A Bay Zoltán, az Ihász Dániel, a Móricz Zsigmond és a Podmaniczki Frigyes Szakközépiskola jogutóddal szűnik meg, a diákok kimenő rendszerben két év múlva távoznak az intézményekből.
Vágólapra másolva!

Az ellenzék által kezdeményezett név szerinti szavazásoknál csak a kormánypártiak voksoltak a megszüntetések mellett. Schiffer János, az oktatásért felelős főpolgármester-helyettes statisztikai adatokat idézve szükségszerűnek tartotta az oktatási, a szakképzési rendszer átalakítását, a megváltozott körülményekhez igazítását.

Emlékeztetett rá, hogy az önkormányzat hét évvel korábbi iskolaracionalizálási programja óta 97 iskolával lett több Budapesten, miközben 16 ezerrel csökkent a tanulók létszáma. Hangsúlyozta: politikai felelőssége van az önkormányzatnak, hogy hatékonyabb, takarékosabb, a piaci igényekhez igazodó szakképzési, oktatási rendszert hozzon létre.

A főpolgármester-helyettes közölte, hogy a jelenlegi tanulók számára az összevonások nem okoznak hátrányt, befejezhetik megszokott környezetükben tanulmányaikat. Ezt követően 800 millió forintos megtakarítás keletkezik, amit visszaforgatnak az oktatási rendszerbe.

Az ellenzéki képviselők és a hozzászóló diákok, tanárok, szülők egyaránt elfogadhatatlannak tartották a javasoltakat, ami szerintük csak a pénzügyi megtakarítás oldaláról közelíti a kérdést. Sérelmezték, hogy a szakbizottság sem tárgyalt a közgyűlés elé került anyagról. Az előterjesztés elfogadását a közoktatás szakmai szervezetei törvényességi szempontból aggályosnak tartották, s képviselőjük jelezte, hogy a kötelező egyeztetések elmaradása miatt várhatóan semmisségi eljárást kezdeményeznek.