A Fővárosi Közgyűlés döntött a közlekedési szövetség létrehozásáról

Vágólapra másolva!
Szeptemberben létrejöhet a Budapesti Közlekedési Szövetség, mivel a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön egyetértett azzal a szerződéssel, amit a kormányzattal és Pest megyével írnak alá ez ügyben. A Fidesz-MKDSZ-frakció és Atkári János főpolgármester-helyettes (SZDSZ) tartózkodott a voksolásnál.
Vágólapra másolva!

A Fidesz-MKDSZ-képviselők egyebek közt aggályosnak tartották, hogy a pénzügyi tárca nem ellenjegyzi a szerződést. Nehezményezték, ha valóban csak 400 millió forint körüli összeg kell a szövetség elindításához, amit idén ráköltenek, akkor miért nem indult meg korábban a rendszer.

Endrédy István (MKDSZ) jelezte, 2002-ben a MÁV-Volán költségvetésében már elkülönítettek 500 millió forintot a szövetség létrehozására. Atkári János szerint még a szövetség létrehozása előtt fel kellene számolni a tömegközlekedés akut finanszírozási válságát. Ennek hiányában "bűn" ez a lépés - hangoztatta.

Vajda Pál főpolgármester-helyettes közölte, elegendő, ha csak egy miniszter ír alá a kormány nevében. Hangsúlyozta, hogy ez a kormány még semmilyen fővárossal kötött szerződéséből "nem farolt ki". Kifejtette, hogy szeptembertől a jelenlegi BKV-bérlet mellett egy 10 százalékkal drágább is forgalomba kerül. Ezzel Budapest határán belül utazni lehet majd a MÁV- és a Volán-járatokon. A vidékiek pedig csak a főváros határáig vesznek MÁV-Volán-bérletet, Budapesten belül az említett másik BKV-bérlettel közlekednek. Rámutatott: 2010-ig utazásarányos tarifarendszer, csipkártyás bérlet kell ahhoz, hogy a tarifaközösség létrejöjjön.