Debreceni anatómia: már vasárnap vizsgálati eredmény

2005.04.30. 0:37

Már vasárnap délután sajtótájékoztatót tart a Debreceni Egyetem orvostudományi centrumának elnöksége az anatómiai intézetben a norvég TV2 szerint engedély nélkül történt hallgatói boncolással, illetve szervek kicsempészésével kapcsolatos vizsgálat eredményeiről.

A centrum kommunikációs vezetője bejelentése szerint előrehozzák az előzőleg hétfőre bejelentett sajtótájékoztatót. A vizsgálat megállapításairól, amely teljes titoktartás mellett zajlott a héten az intézetben, hasonlóan korábbi nyilatkoztaihoz, most sem árult el semmilyen részletet.

A távirati iroda, egy ismeretlen forrásból úgy értesült, hogy az anatómiai intézetben befejeződött a holttestek leltározása és semmilyen hiányt vagy hiányzó szervet nem találtak.

Ez azt jelentheti, hogy vagy minden korábban elvitt szervet visszajuttattak az intézetbe a hallgatók, vagy a norvég TV2 által bemutatott filmben az emberi szervek nem az anatómiai intézetből származtak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK