Vágólapra másolva!
Tagadta bűnösségét a kecskeméti maffia-per első- és másodrendű vádlottja a Bács-Kiskun Megyei Bíróság keddi tárgyalásán. A Radnai László és tíz társa elleni büntetőperben az ügyészség emberölés előkészülete, fegyvercsempészet és lőfegyverrel való visszaélés miatt emelt vádat. A másodrendű vádlott még hozzátette, hogy nemhogy semmilyen bűnszövetkezetben nem vett részt, de húsz éve még a piroson sem ment át.
Vágólapra másolva!

A vádemelést követően az ügyészség és a rendőrség első számú vezetője által tartott sajtótájékoztatón tárták az ügyet a nyilvánosság elé. Radnai emberei ellenőriztek a fővárosban kábítószer-kereskedőket, prostituáltakat, és védelmi pénzt szedtek vendéglátóhelyektől, taxisoktól, gazdasági bűncselekményeket elkövető kívülálló személyektől. A vádirat szerint a különböző tevékenységekből származó jövedelmek felett Radnai rendelkezett. Ő döntötte el, hogy ki milyen arányban részesedik a bevételből. A hatodrendű vádlott N. E. és a vádalku miatt a perben vádlottként nem szereplő S. S. Radnai személyi testőrei voltak.

Az elsőrendű vádlott keddi, három órán keresztül tartó meghallgatásán tagadta a vádiratban terhére rótt cselekményeket. Arról beszélt, hogy 1989 előtt a Sasad Termelőszövetkezet melléküzemágában dolgozott, már akkor 500 ezer forint volt a havi jövedelme. A rendszerváltás után megalapította a Conti Car nevű gazdasági társaságot, mely nagy értékű személygépkocsik kereskedelmével foglalkozott. Ebből a vállalkozásából havonta milliós nagyságrendű jövedelemmel rendelkezett. Radnai László a tárgyaláson többször is azt hangoztatta: semmilyen bűnszervezetet nem hozott létre, soha nem volt testőre, nem volt fenyegetve, nem voltak üzleti vitái. Radnai László vádlottja a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folyó Energol-ügynek is. Az ügyészség szerint a vádlottak 6,7 milliárd forint kárt okoztak a 90-es évek közepén több tízmillió liter kőolaj illegális forgalmazásával és a közterhek meg nem fizetésével.

Kedden délután a bíróság a bizonyítási eljárást a másodrendű vádlott meghallgatásával folytatta. M. Péter, aki a vádirat szerint a bűnszervezet tényleges pénzmozgásaiért felelt, vagyoni helyzetével kapcsolatban ismertette, hogy a Zsiráf Kft. ügyvezető igazgatója és az ERD-ÉRT Szabadidő és Tenisz Kft. 50 százalékos tulajdonosa. Havi 300-400 ezer forint jövedelemmel rendelkezik, de egyéb vagyona nincs. M. Péter kijelentette, hogy büntetőjogi felelősségét nem ismeri el, és a rá vonatkozó állítások valótlanok. Beszélt arról is, hogy Radnai Lászlót még 1990-91-ben ismerte meg a Conti Car autókereskedés révén, ahol ő ügyfél volt.

M. Péter elmondta, hogy a vádlottak többségét ismeri, de van, akivel sosem találkozott. A vádiratban szereplő két szerbbel egy albán ismerősén keresztül ismerkedett meg véletlenül 2002 december végén. Amikor a két szerbet 2003-ban letartóztatták, őket egyszer meglátogatta, kétszer pedig csomagot küldött részükre. A vádlott kijelentette, hogy semmilyen bűnszövetkezetben nem vett részt, "húsz éve még a piroson sem mentem át" - tette hozzá. Tagadta a vádnak azt az állítását, hogy bűnszervezetet hoztak létre, és egy balatoni vállalkozó megölésében megállapodtak. Azt is tagadta, hogy megállapodtak fegyvereket Szerbiából való behozataláról.

Szerdán a másodrendű vádlott meghallgatását folytatják, és megkezdődik a harmadrendű vádlott meghallgatása is. Fodor Endre tanácsvezető bíró májusban 17 tárgyalási napot tűzött ki, s 17-én kezdődik a tanúk meghallgatása. Várhatóan a nyári szünet előtt ítéletet hirdetnek az ügyben.