Halálos balesetet okozott az NBSZ munkatársa

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, egy kisgyerek pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, amikor a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) egyik gépkocsija szerdán kisodródott az útról, és frontálisan összeütközött egy autóval Pomáz közelében; a szakszolgálat két munkatársa is súlyosan megsérült.
Vágólapra másolva!

"A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (...) egyik gépkocsija a vizsgálat elsődleges adatai szerint súlyos balesetet okozott az 1111-es főúton, Pilisszentkereszt és Pomáz között ma délután" - közölte a Nemzetbiztonsági Szolgálatok kommunikációért felelős, magát megnevezni nem kívánó munkatársa a távirati irodával.

Mint mondta, a Pest felé tartó szolgálati gépkocsi, amelyben a szakszolgálat két hivatásos munkatársa ült, egy kanyarban kisodródott, és frontálisan ütközött a vele szemben haladó autóval.

Az autó vétlen vezetője kórházba szállítás közben meghalt és utasa, vele utazó kisgyermeke pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat két munkatársa is súlyosan megsérült - tette hozzá.