Sorozatos boltrablás volt Békásmegyeren

Vágólapra másolva!
Két patikát és egy élelmiszerüzletet raboltak ki fél órán belül csütörtök délután, Békásmegyeren. A rendőrség szerint valószínűleg ugyanaz a személy követte el mindhárom rablást.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délután egymás után három boltot raboltak ki Békásmegyeren. Először délután egy óra körül egy patika bevételét vitték el, tíz perc múlva pedig egy újabb gyógyszertár esett feltehetően ugyannak a rablónak áldozatául. Alig negyedóra múlva egy élelmiszerboltot is kiraboltak a környéken.

A tettes mindhárom alkalommal fegyverrel kényszerítette az alkalmazottakat a bevétel átadására. A három rabláskor senki sem sérült meg, és az elkövetőnek minden esetben sikerült pénzt szereznie. A kár értékét még nem mérték föl. A rendőrség szerint mindhárom rablást ugyanaz a személy követhette el.