Katasztrófától tartanak a légiirányítók

Vágólapra másolva!
Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete, mert úgy vélik, hogy az új légtérszerkezet bevezetése katasztrófahelyzetet teremt Magyarország légterében. Szerintük nem képezték ki megfelelően a légiforgalmi irányítókat, a többletfeladatokhoz nem garantálták a szükséges létszámot.
Vágólapra másolva!

Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete. A levél szerint azért vezethet katasztrófahelyzethez az új légtérszerkezet bevezetése, mert a HungaroControl a legalapvetőbb kockázatelemzéseket sem hajtotta végre. A HungaroControl szerdán közölte, hogy május 12-én módosul a magyar légtér szerkezete, aminek eredményeként tovább nőhet a Budapest Ferihegy repülőtér légi kapacitása. A HungaroControl szerdai közleménye szerint az új szabályozással biztonságosan és rugalmasan növekedhet tovább a fővárosi repülőtér légiforgalma.

A szakszervezet nyílt levelében ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a HungaroControl nem képezte ki megfelelően a légiforgalmi irányítókat, nem biztosított kellő időt az új eljárások elsajátítására, a többletfeladatokhoz nem garantálta a szükséges létszámot. "Azért választjuk a nyílt levelet, mert már csak az Ön azonnali intézkedésében bízunk annak érdekében, hogy a katasztrófahelyzetet kialakító légtérszerkezetet ne vezesse be, és a HungaroControl vezetése ne kockáztathassa tovább a repülőkön utazók életét" - fogalmaz a szakszervezet a Gyurcsány Ferencnek írt levelében. Az MLSZSZ nyílt levelében emlékeztet arra, hogy korábban több levélben keresték meg Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert, aki eddig még nem reagált.

Az új légtérszerkezet bevezetésére hasonlóan reagált szerdán a Légiforgalmi Irányítók Független Szakszervezete (LIFSZ). A szervezet szerint az új légtérszerkezet bevezetése nem kellően előkészített, ezért kockázatos. A LIFSZ álláspontja szerint az új légtérszerkezet bevezetését szükségszerűvé tévő kapacitásbővítéshez a törvényi környezetet nem teremtették meg. A kapacitásbővítési igényekkel előálló Budapest Airport Rt. nem végezte el azokat a szükséges beruházásokat, amelyek az új légtérszerkezetből eredő forgalomnövekedés biztonságos földi kiszolgálását tennék lehetővé.

A Hungarocontrol közlése szerint azonban a légtérszerkezet módosítását hosszú előkészítő munka előzte meg. A HungaroControl által elkészített javaslatot a Nemzeti Légtérkoordinációs Tárcaközi Bizottság (NLKB) tárgyalta meg, s ezt követően a HungaroControl minden érintett szervvel - repülőterekkel, a Magyar Honvédséggel, szomszédos államokkal, illetve egyéb szervekkel - egyeztetett.