A hanyag kormányok miatt visz el mindent az ár

2005.05.13. 8:43

Sem a gátak karbantartására, sem az állapotfelmérésre nem költenek elég pénzt a kormányok, ami egyértelmű árvízi biztonsági kockázatot jelent - írja a Népszabadság az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva. A gátak karbantartására évi 14 helyett csak 3 milliárd jut, tavaly pedig az árvízi védművek működtetésére a szükséges 3-3,5 milliárd helyett csak 500 milliót fordítottak.

A szükséges 14 milliárd helyett alig 3 milliárd jut a gátak állapotának megóvására - idézi az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentését a Népszabadság. Az ÁSZ szerint 1800 kilométernyi gátat kell megerősíteni, 2000-2003 között azonban mindössze 175 kilométeren végeztek a munkálatokkal. A munkát pedig a jelenlegi kormányzati ciklusban pénzhiány hátráltatja: az idei évre tervezett 15 milliárd helyett mindössze 8 milliárdot különítettek el erre és a Vásárhelyi-terv más részeinek végrehajtására.

Az ÁSZ szerint a műszakilag indokolt szükségletek és rendelkezésre álló lehetőségek között nincs összhang. A vízügyi hatóságok járművei egy kivétellel alig működnek, de még arra sem jut pénz, hogy felmérjék a gátak állapotát - írja a Népszabadság. A védművek működtetése 3-3,5 milliárdba kerül évente, amit a ciklus első két évében előteremtettek, de tavaly már csak 500 milliót költöttek erre. A lap által idézett ÁSZ-jelentés szerint ez egyértelmű biztonsági kockázatot rejt magában.

Az ÁSZ azt is kifogásolja, hogy az önkormányzatokat semmi nem kötelezi a védművekről való gondoskodásra, illetve a belvíz és a csapadék elvezetésére szolgáló létesítmények kialakítására.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK