Csak egy van meg az aszódi rablás gyanúsítottjai közül

Vágólapra másolva!
Bár korábban azt közölték a hírügynökségek, hogy az aszódi rablás második gyanúsítottját fogták el Németországban, időközben kiderült, hogy csak egy személyről van szó. Két feltételezett tettes továbbra is szökésben van.
Vágólapra másolva!

Az aszódi rablásnak csak egy gyanúsítottját vették őrizetbe májusban Németországban - közölte pénteken a baden-württembergi rendőrség szóvivője. Egy másik szóvivő korábban május 4-ét jelölte meg az elfogás napjának. A férfit Darmstadtban (Hessen tartomány) fogták el egy lakásban, az illetőnél nem volt fegyver. Az akciót baden-württembergi nyomozók hajtották végre egy frankfurti különleges egység segítségével.

A 45 éves férfit vizsgálóbíró elé vezették, aki az európai elfogatóparancs alapján elrendelte kiadatási őrizetbe vételét. Az illető egy Hessen tartománybeli börtönben várja sorsának további alakulását. A szóvivők nem hajlandók elárulni sem a férfi nevét, sem pontos tartózkodási helyét.

A gyanúsított ellen nemzetközi körözés volt érvényben, magyar nyomozók 2004 végén akadtak a nyomára, a szálak Németországba vezettek. A férfit azzal gyanúsítják, hogy két évvel ezelőtt két bűntársával együtt Aszódon fegyverrel kirabolt egy pénzszállító autót, majd mindhárman kereket oldottak. A zsákmányt 480-500 millió forintra becsülik.

Bár korábban a hírügynökségek azt közölték, hogy már csak egy rabló van szökésben, most kiderült: egyik tettestárs hollétéről sem tud a rendőrség.