Abszolút győztes lett a magyar Rátai Dániel az egyesült államokbeli Phoenixben megrendezett 21 éven aluli tudósok "olimpiáján", az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) világversenyen, amelyen több mint 50 ország másfél ezer képviselője vett részt.

Rátai Dániel a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola ötödéves hallgatója, a hónap végén lesz 20 éves. A fiatalember elmondása szerint a fődíjat nyert találmányán körülbelül egy évig dolgozott. Arra a kérdésre, hogy mi is ez a találmány, Dániel röviden azt mondta, hogy "a közönséges, kétdimenziós számítógépet háromdimenzióssá alakítja". Példát is említett: egy háromdimenziós ceruzával a képernyőn a térben rajzolhatunk. Használhatják építészek, grafikusok, orvosok, és persze remekül lehet vele játszani.

Mint Rátai Dániel elmondta, a világversenyen a hatszoros díjazás azt jelenti, hogy összesen 13 ezer dollárt meg egy notebookot kapott, továbbá meghívást az idei Nobel-díj-átadó ünnepségre, de iskolájának is 1000 dollárt szerzett találmányával.