Beperli az Indexet egy fideszes képviselő

2005.05.20. 19:27

Nógrádi László fideszes parlamenti képviselő, Lenti polgármestere pénteken cáfolta az Index internetes portál állítását, amely szerint a politikus családjának zsebébe vándorolnak EU-pénzek. A képviselő közölte: rágalmazásért, becsületsértésért és szerzői jogok megsértéséért pert indítanak az érintettek nevében az internetes portál ellen.

Az Index pénteken megjelent írása szerint a foglalkoztatási esélyek kiegyenlítését szolgáló programban a lenti önkormányzat 361 millió forintot nyert a megváltozott munkaképességűek és a romák munkaerő-piaci támogatására, "az összegből azonban közel 57 millió a Nógrádi család 2003 nyarán alapított Muránia nevű 'védegyletéhez' folyik majd be olyan feladatokért, amelyeket a többi résztvevő hivatalból is ellát".

Nógrádi László közleményben hangsúlyozta: a hírbe hozott Muránia Egyesületet az alapítók a határ menti térség fejlesztésére hozták létre. "Miért okoz gondot az, ha egy egyesület pályázhat, akkor pályázik is és nyer? - ráadásul olyan nemes célra, mint a munkanélküliség felszámolása" - tette fel a kérdést kommünikéjében az ellenzéki politikus.

Lenti polgármestere leszögezte: hét partnerszervezet - többek között Lenti Város Önkormányzata, a Lenti Városüzemeltető Kht., Lenti Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata, a Muránia Egyesület, a Lámfalussy Sándor Szakközépiskola és Szakiskola eredményesen pályázott az Európai Unió által meghirdetett Equal közösségi kezdeményezésére, melynek célja a munkanélküliség felszámolása. A pályázati kiírásban - közlése szerint - az szerepel, hogy "a résztvevők szervezeti formáit tekintve nincsenek korlátozások".

Az EU szigorú pályáztatási és elszámolási rendje miatt rosszindulatú állítás, hogy "milliók zsebbe vándorolnak" - tette hozzá Nógrádi László.