"Nem jó kétszer írni" - foglalta össze a helyzetet az [origo] által felkeresett iskola igazgatója, aki szerint a diákok azért sem jártak jól az ismétléssel, mert az eredeti vizsgán "magas átlagok voltak sok helyen". A legnagyobb gondnak emellett azt tartotta, hogy "az érettségi hitelét rontja az ismétlés, ami azért baj, mert most mutatkozik be a kétszintű érettségi".

Az igazgató szerint nem a kétszintű érettségivel van ugyanakkor a baj, hanem csak a szervezéssel. Az új vizsga "jó, mert olyan készségeket is még, amik fontosak ugyan, de az eddigi érettségiken nem vizsgálták" - mondta. Persze így is akadnak gondok a szerinte elhamarkodottan bevezetett rendszerrel. "Komoly problémák vannak, például az esélyegyenlőséggel. A döntő hiba, hogy az egyetemek eldönthetik, kell-e a felvételihez a emeltszint vagy elég a középszintű vizsga is. A diákok többsége középszinten akar bejutni. Ez ugyanis helyi vizsga, saját tanáraiknál, ismerős környezetben. Az emelt szintű pedig tényleg nehéz" - sorolta a rendszer néhány hiányosságát.

"Az lett volna csoda, ha nem dől be" az új érettségi rendszer - fogalmazott az iskola vezetője. A gimnáziumok szövetsége ugyanis - mint mondta - már 2003-ban figyelmeztette az Oktatási Minisztériumot, hogy a rendelkezésre álló pénzből 2005-re nem lehet biztonságosan és hibátlanul bevezetni a rendszert. "Meg lehetett volna oldani, de ahhoz zöbb pénz kellett volna", mert a rendszer túl összetett.

"Ha emelt szintet kellett volna produkálni mindenhol, akkor nem lett volna botrány" - állította az igazgató, aki szerint "az elmúlt két évben állandóan téma volt, hogy mi lesz, ha előző nap megjelennek a tételek az interneten. A válasz mindig az volt, hogy bízzunk" - jellemezte a kétszintű érettségi bevezetését megelőző hangulatot. Az igazgató szerint épp ezért kétarcú az oktatási tárca mostani viselkedése: "attól félnek, hogy valamilyen bírálatot meghallgassanak, de attól nem féltek, hogy ebbe így vágjunk bele".

Sáling Gergő