A nők és a romák elleni erőszak miatt szégyenkezhetünk

Vágólapra másolva!
Az Amnesty International (AI) emberi jogi szervezet 2005. évi jelentése szerint Magyarországon sérülnek a mentálisan visszamaradottak jogai, alig nyolc perc alatt döntenek sorsukról a bíróságok. Rendőri túlkapások miatt is megszidták az országot, mivel tavaly egy bolgár férfi rendőrségi intézkedés közben halt meg. Emellett a jelentés szerint előfordult több esetben, hogy rendőrök megvertek romákat. Nem javult a nők helyzete sem, a kormány a korábbi tervekkel ellentétben nem készített jogszabályt a családon belüli erőszak megfékezésére - írta az AI országjelentésében.
Vágólapra másolva!

Szerdán hozta nyilvánosságra 2005. évi jelentését Magyarországról az Amnesty International (AI) emberi jogi szervezet. A dokumentum szerint továbbra is aggodalomra adnak okot a - részben romákkal szembeni - rendőrségi bántalmazások és a fogva tartási körülmények.

A szervezet szerint a rendőrség túlkapása legalább egy esetben hozzájárulhatott az elfogásnak ellenálló gyanúsított halálához. Az AI Szvetoszláv Martov 27 éves bolgár állampolgár esetét említi jelentésében. A fiatalembert az Amszterdam-Budapest repülőjáraton tanúsított garázda viselkedése miatt tartóztatták le. Fogdába szállítás közben a férfi megtámadta a rendőröket, ezért alkalmaztak ellene testi kényszert, Martov azonban belehalt ebbe - áll a jelentésben.

Az Amnesty szerint komoly probléma Magyarországon a nők elleni családon belüli erőszak létezése és az is, hogy a kormány nem hozott jogszabályokat ennek megfékezésére. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen egyesület által gyűjtött adatok tanúsága szerint hetente legalább egy nőt öl meg partnere. Az emberi jogi szervezet szerint 2003 áprilisában egy parlamenti határozat kötelezte a kormányt arra, hogy 2004 márciusáig hozzon törvényt a távoltartásról és létesítsen menhelyeket a bántalmazott nők számára. A kormány azonban elmulasztotta ennek és a határozatban foglalt kilenc másik követelménynek a megvalósítását.

A romák helyzetével kapcsolatban az AI azt írta, hogy az országban fontos jogi lépéseket tettek a fajgyűlölet elleni fellépés érdekében. A Fajgyűlölet és Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) jelentésére támaszkodva azonban az AI úgy véli, hogy ennek ellenére a fajgyűlöletből eredő erőszak, köztük rendőrségi bántalmazások továbbra is problémát jelentenek. Az ECRI úgy vélte, hogy a roma kisebbség változatlanul súlyos hátrányokat szenved az élet legtöbb területén.

A jelentés foglakozik a mentális sérültek jogaival is. Az Amnesty a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány (MDAC) tanulmányára hivatkozva állítja, hogy sérülnek a kényszergyógykezelésre ítélt, mentálisan sérült emberek jogai, a bírósági felülvizsgálatok nem feleltek meg a magyar és nemzetközi normáknak. A kirendelt védők sok esetben nem vizsgálták a bíróságnak bemutatott bizonyítékokat, csak ritkán találkoztak ügyfelükkel. A felülvizsgálati eljárások átlagosan kevesebb, mint 8 percig tartottak - írta a jelentés.

Bár az AI által korábban kifogásolt hálós ágyak használatát a pszichiátriai intézetekben egy miniszteri rendelet megtiltotta, a jogszabály az elzárás alkalmazását illetően nem felel meg a nemzetközi normáknak. Ráadásul a kórházak továbbra is maguk dönthetik el, hogy mennyi ideig zárják el a kezelteket. A rendelet nem tartalmazott előírásokat a végrehajtás ellenőrzésére nézve sem - jegyezte meg az országjelentés.