Lendvai: Tisztább a helyzet Sólyom miatt

Vágólapra másolva!
Lendvai Ildikó szerint miután a jobboldal megnevezte államfőjelöltjét, Sólyom Lászlót, az SZDSZ-nek több oka van arra, hogy támogassa a baloldal jelöltjét. Ráadásul az MSZP frakcióvezetője szerint az SZDSZ új döntési helyzet elé került az Országgyűlés ügyrendi bizottságának döntése értelmében: ha azt akarják, hogy szavazataik számítsanak, akkor dönteniük kell a két jelölt között.
Vágólapra másolva!

Miután a jobboldal megnevezte államfőjelöltjét, az SZDSZ-nek több oka van arra, hogy támogassa a baloldal jelöltjét - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva.

"Szerintünk ez tisztább helyzet. Egy jobboldali és egy baloldali jelölt közötti választásban a szabad demokratáknak most már talán több oka van, mint eddig a baloldali jelöltet támogatni" - fogalmazott a politikus az MTI azon kérdésére, hogyan tudja biztosítani az MSZP-frakció Szili Katalin házelnök megválasztását.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken bejelentette, hogy a párt ügyvezető elnöksége Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság első elnökét javasolja államfőjelöltnek. Az MSZP kongresszusa áprilisban Szili Katalint választotta a párt köztársaságielnök-jelöltjének.

Lendvai Ildikó szerint az SZDSZ-frakció új döntési helyzet elé került. Kifejtette: az Országgyűlés ügyrendi bizottságának döntése értelmében, ha valaki azt akarja, hogy szavazata számítson a választás során, akkor valamilyen módon választania kell, az érvénytelen voksokat nem veszik figyelembe.

Azon kérdésre, hogy készül-e forgatókönyv arra az esetre, ha Szili Katalin nem kapja meg az 50 százalékos támogatást az első fordulóban, Lendvai Ildikó közölte: a szabályok szerint a második forduló előtt új jelölés kezdődik, és az MSZP a kongresszus döntése alapján ismét Szili Katalint jelöli.