Távolmaradással segíti Sólyomot az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ hétfő délelőtti frakcióülése után Kuncze Gábor pártelnök bejelentette: az SZDSZ képviselői nem vesznek részt a június 6-7-i elnökválasztáson. Ha az SZDSZ távol marad a szavazástól, az ellenzéki képviselők pedig fegyelmezetten szavaznak, akkor az MSZP-nek esélye sincs arra, hogy saját jelöltjét, Szili Katalint válassza köztársasági elnökké. Ennek ellenére az MSZP már jelezte, hogy kitartanak Szili jelölése mellett. A Fidesz Sólyom Lászlót jelöli.
Vágólapra másolva!

Nem mennek el a június 6-7-i elnökválasztásra az SZDSZ-es képviselők - jelentette be Kuncze Gábor pártelnök az SZDSZ frakciójának hétfői ülése után. A párt egyetlen képviselője sem megy el szavazni, ez kötelező érvényű döntés. A tilalom alól csak az SZDSZ-frakció kétharmadának beleegyezésével kaphatnak felmentést a képviselők. Ez azért fontos, mert korábban három szabad demokrata képviselő jelezte: szívesen szavazna Szili Katalinra, az MSZP jelöltjére. A három Szlili-párti liberális (Wekler Ferenc, Mécs Imre, Béki Gabriella) közül egyikük sem akart nyilatkozni a döntés után. Esetleges felmentésről a párt most nem szavazott.

A frakcióülésen az SZDSZ-es képviselők több mint kétharmada a távolmaradásra szavazott. A döntést Kuncze azzal indokolta, hogy Szilit nem támogatja a párt, de az ellenzék jelöltjére sem akarnak szavazni a koalícióval szemben. Kuncze Gábor jelezte, hogy a távolmaradás csak a jelenleg ismert jelöltekre vonatkozik, utalva arra, hogy ha Szili visszalépne, akkor a párt megszavazna egy közös jelöltet.

Göndör István, az MSZP frakcióigazgatója az SZDSZ-es döntés után közölte, hogy a párt továbbra is Szili Katalin jelölése mellett van. "Nem léptetjük vissza és nem lesz új kongresszus" - közölte. (Ha az MSZP új jelöltet nevezne meg, akkor arról pártkongresszusnak kellene dönteni.) Göndör szerint az ellenzékből és az SZDSZ-ből is lesz olyan, aki majd a szavazásnál Szili Katalin mellett dönt. "Több mint egy évtizede sikeresen politizál a parlamentben, ezért remélem, hogy nem csak a szocialisták támogatják majd" - indokolta optimizmusát. Arra a felvetésre, hogy matematikailag Sólyom az esélyesebb jelölt, nem kívánt érdemben reagálni, mondván korai találgatásokba bocsátkozni. "A harmadik szavazási kör végén lesz elnökünk és örülni fogunk" - mondta Göndör István.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az [origo] felvetésére azt mondta, hogy nem okozhatott meglepetést, hogy a mai döntéssel a koalíciós párt közvetve az ellenzék jelöltjét támogatja. "Két hónapja lehet tudni, hogy az SZDSZ nem tartja alkalmas jelöltnek Szili Katalint. Nem egy meglepő fordulatról van tehát szó. Amikor az MSZP kongresszus után azt mondtam, hogy sok sikert kívánok az MSZP-nek Szili Katalin megválasztásához, akkor ezzel jeleztük, hogy a továbbiakban nem az SZDSZ felelőssége, hogy az ismert jelöltek tekintetében mi történik" - mondta a pártelnök.

Kuncze szerint a döntés nem veszélyezteti a koalíciót. "A koalíciót nem elnökválasztásra hanem kormányzásra kötöttük" - fogalmazott.

A Fidesz pénteken csatlakozott az MDF-hez és a párt vezetése a Védegylet jelöltje, Sólyom László volt alkotmánybíró támogatására szólította fel a a frakciót. A pártvezetés kérésének megfelelően a Fidesz-frakció vezetője, Áder János hétfőn a képviselőcsoport ülése után bejelentette: Sólyom Lászlót jelölik köztársasági elnöknek. Áder szerint nem szavaznak majd át a fideszes képviselők. Az SZDSZ pénteken annyit közölt: elfogadhatónak tartják Sólyomot, de olyan jelöltet szeretnének, amelyet mindegyik parlamenti párt támogat.

Hétfő délben, a jelölési határidő lejártával egyértelművé vált, hogy két jelölt indulhat a június 6-i parlamenti elnökválasztáson. Szili Katalint (önmagán kívül) az MSZP-frakció összes tagja támogatta aláírásával, ez 177 ajánlást jelent. Sólyom Lászlót 70 fideszes és 8 MDF-es képviselő jelölte. Az érvényes ajánláshoz 50 képviselő aláírása szükséges.

A választás első két körében kétharmados többség kell a győzelemhez. a harmadik fordulóban - amire hetedikén kerülhet sor - már az egyszerű többség is elegendő. Amennyiben az SZDSZ nem szavaz az utolsó fordulóban, akkor az ellenzéki és független képviselők lesznek többségben.